Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Integrálódnak az állami Nemzeti Vízművekbe.
Rendkívüli ülésen, zárt ajtók mögött döntött a győri képviselő-testület kedden arról, hogy a város a vízművagyonával együtt bejelenti integrációs szándékát a Nemzeti Vízművekhez – írja a Telex.hu.
A Pannon-Víz még tavaly is nyereséggel zárt, Győr vízművagyonát pedig 33 milliárd forintra becsülik. A Pannon-Víz Zrt. a Kisalföldön és a Bakonyalján megközelítőleg 300 ezer fogyasztónak szolgáltat, 125 Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat a tulajdonosa. A legnagyobb közülük – 61 százalékkal – Győr. A zrt. vagyona két részből adódik össze: maga a társaság nagyjából 2,5 milliárdot ér, az összes vízközmű pedig – a csövek, a kutak, a víztisztítók, a víztornyok – azoké az önkormányzatoké, ahol a berendezések, építmények vannak.
A Telex azt írja a tulajdonosváltás kapcsán, hogy önkormányzatok minden bizonnyal attól tartanak, hogy az emelkedő energiaárak és bérköltségek miatt egyre drágábban fogják tudni csak működtetni a vízműcéget, miközben a rájuk még vonatkozó rezsicsökkentés miatt több pénzt nem szedhetnek be a szolgáltatásért.
Egyes nagyobb városok szolgáltatói, mint Szeged, egyelőre ellenállnak az államosításnak. A polgármester Facebook-oldalán már le is söpörte a visszautasíthatatlan ajánlatot azzal, hogy az államosított egészségügy, oktatás rosszabbul működik, mint amikor önkormányzati kézben voltak a kórházak és az iskolák. A Szegedi Vízmű csütörtökön kiadott egy közleményt, hogy eddig is és 2023-ban még bizonyosan nyereséges lesz a társaság, egyébként pedig energiatakarékos beruházásai révén még a villamosenergia-felhasználást is csökkentette.
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy múlt hét csütörtöki háttérbeszélgetésen azt mondta, a főváros sem adná át a vízszolgáltatót, de erről még szavaznak szerdán.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.