Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ötödik hónapja csökken az élelmiszerek ára a világban az ENSZ szerint. Augusztusban 1,9 százalékkal volt alacsonyabb az átfogó árindex, mint egy hónappal előtte. A tavalyi áraknál azonban így is drágább szinte minden.
Augusztusban már az ötödik egymást követő hónapban mérséklődtek az élelmiszerárak a világon. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által pénteken ismertetett adatok szerint augusztusban az átfogó árindex 138 pont volt, 1,9 százalékkal alacsonyabb a júliusinál. Éves szinten ugyanakkor 10,1 ponttal (7,9 százalékkal) haladták meg az egy évvel korábbi szintet az élelmiszerárak .
A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe. A csökkenésből a hazai boltokban egyelőre nem sokat érezhetünk:
Augusztusban ami drágulhatott, az drágult is - ez a hvg.hu havi bevásárlókosara
Ha ügyesek vagyunk, még ki tudjuk hozni a négyfős, négyfogásos vasárnapi ebédünket 7000 forintból, de ehhez már valóban szemfülesnek kell lennünk: hiába ugyanis az árstop, néha már a fixált árú termékkörökben is előbb vesszük észre a polcon a drágább változatot.
A FAO gabonaárindex augusztusban 145,2 pont volt, 2,0 ponttal (1,4 százalékkal) alacsonyabb, mint júliusban, de még mindig 14,8 ponttal (11,4 százalékkal) meghaladta a tavaly augusztusi értéket. Augusztusban a búza nemzetközi árai 5,1 százalékkal estek, ami a harmadik egymást követő havi csökkenés. Ez elsősorban a javuló terméskilátásoknak köszönhető főleg Kanadában, az Egyesült Államokban és Oroszországban, de közrejátszott az is, hogy több mint öt hónapos megszakítás után újraindult az ukrán búzaexport a fekete-tengeri kikötőkből. Augusztusban a búza világpiaci ára 10,6 százalékkal múlta felül a tavaly augusztusit.
A növényiolaj-árindex augusztusban 163,3 pontot ért el, ami 5,5 pontos (3,3 százalékos) csökkenés júliushoz képest. Ezzel az index értéke valamivel az egy évvel korábbi szint alá került. A mutató csökkenése mögött a pálma-, napraforgó- és repceolaj alacsonyabb világpiaci ára áll, ami bőven ellensúlyozta a szójaolaj drágulását.
A tejtermékek árindexe 143,5 pont volt, 3,0 ponttal (2,0 százalékkal) alacsonyabb a júliusinál, ami a második egymást követő havi csökkenés, de még mindig 27,3 ponttal (23,5 százalékkal) meghaladta az egy évvel ezelőtti értéket. Augusztusban a vaj és a tejpor nemzetközi árjegyzései csökkentek, főként a legtöbb vezető importőr azonnali szállítása iránti gyengébb kereslet miatt, miközben a sajtok világpiaci ára immár a tizedik egymást követő hónapban emelkedett, tükrözve az állandó globális importkeresletet és a robusztus belső eladásokat.
A húsárindex 122,7 pont volt augusztusban, ami 1,8 pontos (1,5 százalékos) csökkenést júliushoz képest, ami egyben a második egymást követő havi csökkenés a júniusban elért történelmi csúcs óta, de továbbra is 9,3 ponttal (8,2 százalékkal) magasabb éves szinten. Augusztusban a baromfihús nemzetközi jegyzései csökkentek, ami a vezető importőrök alacsonyabb keresletének és a világszinten valamelyest megemelkedett exportkínálatnak köszönhető. Csökkent a szarvasmarhahús világpiaci ára is a gyenge belső keresletre néhány vezető exportáló országban és az exportkínálat bővülésére. Ezzel szemben a sertéshús ára emelkedett a továbbra is alacsony vágósertés-kínálat hatására, míg a juhhús ára mérsékelten nőtt az egyes európai országok megnövekedett importkereslete miatt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.