Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Mintegy 35 millió eurós kötbér miatt perelné a BKV a metrókocsigyártó Metrowagonmasht, azonban 3 év alatt nem jutottak el addig, hogy az orosz cég átvegye a periratokat. A Népszava szerint az Igazságügyi Minisztériumnak kellene lépnie az ügyben.
Több mint három éve nem veszi át a periratokat az orosz metrókocsigyártó Metrowagonmash, így a BKV nem juthat 35 millió eurós a kötbérhez – írja a Népszava.
A BKV még 2019-ben indított pert a 3-as metróvonalon közlekedő metrókocsik korszerűsítéssel egybekötött felújítására 219,2 millió euróért (akkori áron mintegy 69 milliárd forintért) vállalkozó Metrowagonmash (MWM) ellen. Mint emlékezetes, a metró szerelvényeit nem felújították, hanem újakat gyártottak, meglehetősen rossz minőségben.
A perindítás óta azonban nem sok minden történt. Az ügy dokumentumait az Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Magánjogi Főosztálya 2019. április 15-én továbbította az illetékes orosz hatóságnak, azonban két eltérő tartalmú választ kapott Moszkvától, amelyből nem állapítható meg a szabályszerű kézbesítés megtörténte, ezért a bíróságnak ismételten meg kell kísérelnie a keresetlevél és nagy számú mellékleteinek kézbesítését – nyilatkozta a lapnak a Fővárosi Törvényszék.
A per így leállt, mielőtt valójában elkezdődött volna, sőt kezdik az elejéről. A Népszava szerint a kézbesítési akadály elhárítása a magyar Igazságügyi Minisztérium feladata lenne, azonban onnan nem válaszoltak arra a kérdésre, hogy mit tettek eddig a periratok sikeres kézbesítése, a per elindíthatósága érdekében.
A BKV-nak egyébként nagyon jól jönne a kötbér összege, mivel a közösségi közlekedés működtetésére 21 milliárddal több kell az energiaárak növekedése miatt. Kértek erre 14 milliárd forint állami támogatást, de nem kaptak választ a kormánytól ezzel kapcsolatban.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.