Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A főpolgármester által elrendelt felülvizsgálat zárójelentéséből az is kiderül, hogy az értékelési szempontrendszer „nem szolgálta teljes egészében azt, hogy a legjobb műszaki tartalom megajánlására kényszerítse az ajánlattevőket”.
A hármas vonalon közlekedő orosz szerelvények „nem a kivitt metrókocsik felújított változatai” – idézi a beszerzést vizsgáló jelentés megállapítását a Népszava. A Metrowagonmash (MWM) által leszállított kocsik beszerzésének felülvizsgálatát Karácsony Gergely főpolgármester rendelte el még januárban.
A zárójelentés részeként elkészült jogi szakvélemény szerint a „közbeszerzési dokumentációban meghatározott értékelési szempontrendszer nem szolgálta teljes egészében azt, hogy a legjobb műszaki tartalom megajánlására kényszerítse az ajánlattevőket”. A szerelvények lényegi részének tekinthető vontatómotor konstrukciója például egyetlen ponttal esett latba az értékelésnél, míg a teljesítési határidő 19 pontot ért.
A határidőt viszont nem tudta tartani az MWM. A BKV ezért még 2019 februárjában perelte be az orosz céget, és 6,8 milliárd forint kötbért követel. A lap korábban arról írt: a magyar kormány fizetné ki ezt a fővárosnak, ezt követően kiszállna a perből, illetve kiegyezne a vállalattal.
A metrókocsik felújítására kötött, 219 ezer euró értékű – mai árfolyamon csaknem 79 milliárd forintos – vállalkozói szerződést ötször módosították 2015 augusztusa óta a lap szerint. Az MWM eredetileg kizárólag a kocsiszekrény korrodált elemeinek újakra cserélését vállalta, később azonban úgy döntött, hogy teljes egészében újakat gyárt. Csakhogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság által ezekre az új kocsikra kiadott típusengedély jelentősen eltért a győztes ajánlatra készült elvi előzetes típusengedélytől. Az üzembe helyezési eljárást így nem lehetett volna lefolytatni. A szerelvények vasúti engedélyezése és így későbbi forgalomba helyezése egy átalakítási engedélyezésre vonatkozó rendeletmódosítással vált lehetővé.
Tíz éves a BKK, az elvált szülők meggyötört, éheztetett gyermeke
Emberévekben mérve 70 éves a fővárosi tömegközlekedés ernyőszervezete. Túlélte a Tarlós-Vitézy-viszályt, elért sok szép eredményt és néhány nagy kudarcot, folyamatosan túl kevés pénzből tengődve.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.