Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A márkás termékek egyre inkább hátrébb szorulnak, a legtöbben az olcsóbb megoldásokat keresik.
A termékek házhoz szállíttatása lehet az infláció egyik első áldozata, miközben egyre többen döntenek az olcsóbb, saját márkás árucikkek mellett – derül ki az EY 18 ezer fő körében végzett nemzetközi felméréséből.
A témában kiadott közlemény szerint világszerte tízből nyolc fogyasztó aggódik a jelenlegi pénzügyi helyzete miatt, a megkérdezettek harmada pedig attól, hogy a mindennapi betevőn kívül hamarosan már nem lesz pénze másra. A megkérdezettek közel fele úgy csökkenti a költségeit, hogy a bevált, márkás termékek helyett olcsóbbat választ, kevesebbet költ kikapcsolódásra (42 százalék) és házhoz szállításra (35 százalék).
„Magyarországon is egyre többen kezdtek spórolásba, hogy átvészeljék a szárnyaló infláció okozta pénzügyi nehézségeket” – mondta László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője.
A tudatos fogyasztás erősödését mutatja, hogy a vevők döntő többsége figyel arra, hogy ne pazaroljon élelmiszert (87 százalék) és energiát (85 százalék), minden harmadik (36 százalék) válaszadó pedig gyakrabban vásárolna használt árucikkeket. Az emberek közel kétharmada (64 százalék) már nem érzi úgy, hogy lépést kellene tartania a divattrendekkel, és még többen vannak azok (69 százalék), akik próbálnák megjavítani a tárgyaikat, ahelyett, hogy simán lecserélnék azokat.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. A Fülke Extra podcastjában a több mint egy évtizeddel ezelőtt ismerté vált NAV-ost Gergely Zsófia kérdezte.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Olyat kell mondani, amitől az emberek tényleg frászt kapnak!
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.