A rezsicsökkentés szépíti az inflációt a brit statisztikai hivatal szerint

Az ártámogatásokkal szemben az energiaár-sapka beleszámít az inflációba a brit statisztikai hivatal állásfoglalása szerint. A brit infláció fele a magyarnak, és már most tetőzik, szemben a magyarral.

  • hvg.hu
A rezsicsökkentés szépíti az inflációt a brit statisztikai hivatal szerint

Visszafogják az inflációs mutatók emelkedését a kormány által a lakosági fogyasztóknak bevezetett energiaár-sapka, illetve a vállalati fogyasztók számára bevezetett hatósági áras konstrukció – jelentette be a brit statisztikai hivatal a Reuters szerint.

A statisztikai hivatal állásfoglalását sokan várták, az Egyesült Királyságban eddig alkalmazott ártámogatási megoldást ugyanis nem számolták bele az inflációs mutatókba. A statisztikai hivatal álláspontja szerint ugyanis azok esetében a háztartások irányába megvalósított juttatásról van szó, ami nem befolyásolja az árakat. Az infláció mértéke az inflációs mutatóhoz kötött államkötvények kamatozása miatt különösen fontos, hiszen minél magasabb az infláció, annál magasabb a kötvények hozama, ami plusz megterhelést jelent az államháztartás számára, illetve általában hozzájárul a kamatkörnyezet emelkedéséhez.

Magyarországon a lakosság hatósági áron kapja az energiát (ez 2010 előtt is így volt, a díjak befagyasztásából a Fidesz „rezsicsökkentés” néven csinált politikai terméket). A kormány augusztustól bevezetett egy magasabb díjakat tartalmazó, második díjsávot az átlagosnak mondott fogyasztási szint fölött. Ennek köszönhetően a szeptemberi infláció 20 százalék fölé ugrott.

Az Egyesült Királyságban a szeptemberi infláció 10,1 százalék volt, a brit jegybank októberre és valamivel 11 százalék alá várja az inflációs csúcsot. A magyar jegybank októberre „kellemetlen meglepetést” vár, az inflációs csúcsot idén év végére, jövő év elejére valószínűsítik 22 százalék környékére.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.