Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Alig jelentek meg a lekötött betéteknél a 10 százaléknál magasabb kamatok, a kormány máris kamatsapkát húz rájuk, nehogy a bankok „túl magas” kamatot fizessenek az ügyfeleknek.
A hiteleknél alkalmazott kamatstop után a betétek kamatát is maximalizálja a kormány. Ennek aligha fognak annyira örülni az ügyfelek, mint a változó kamatozású jelzáloghitelek és kkv vállalati hiteleknél alkalmazható referenciakamat maximalizálásának.
A hamarosan már önálló minisztériumot is kapó Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter bejelentette, hogy március 31-éig nem fizethetnek magasabb kamatot a bankok a 3 hónapos diszkont kincstárjegy kamatánál (ez jelenleg 11,92 százalék) más pénzügyi intézmények és a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek számára.
Ezzel akarják elejét venni annak, hogy így vonzzanak be új forrásokat a bankok, amelyeket aztán 18 százalékon tudnak kamatoztatni a jegybankban az egynapos betéti tendereken. Így ugyanis egyrészt elszívják a befektetők pénzét az állampapíroktól, hiszen azok jobban járnak, ha a bankokba teszik magasabb kamattal a megtakarításukat. Másrészt ráadásul az MNB által fizetett magas kamatot végül az államnak kell majd kifizetni, ha a jegybank emiatt veszteséges lesz – írja a Bank360.hu.
A döntés alapvetően a nagyobb befektetési vállalkozásokra, befektetési alapokra és a 20 millió forintnál nagyobb pénzt megmozgatni képes magánbefektetőkre vonatkozik. Tehát azok a kisbefektetők, akik azért nem ekkora összegnek keresnek jó megtérülést, igénybe vehetik a maximumnál magasabb kamatú ajánlatokat is. Ezek között azért most még nem válogathatnak, hiszen 12 százalékos vagy azt meghaladó betéti kamatot csak két banknál találnak: a Cetelem kétéves lekötésre ad évi 12 százalékot, amit 100 ezer forintos megtakarítástól igénybe lehet venni, az Oberbank pedig 12,35 százalékot ad egyéves lekötésre, de csak 8 millió forint feletti összegre írja a Bank360.hu.
Az egyelőre nem világos, hogy a 20 millió forintos határ hogyan értendő. Ha például valaki több banknál helyez el 20 millió forint alatti összeget lekötött betétbe, akkor arra érvényes lesz-e a kamatsapka? Ha igen, akkor ezt hogyan ellenőrzik a bankok és az állam? Központi nyilvántartás erről nincs, de például nyilatkoztatni lehet erről az ügyfeleket a betét lekötésekor. Az sem tisztázott még, hogy csak a 20 millió forint fölötti összegre nem adható magasabb kamat, vagy ilyen esetben a 20 millió alatti részre sem, illetve már egy ilyen lekötésre sem, ha összesen több lekötött betétje van valakinek, mint 20 millió forint – sorolja a még nem ismert feltételeket a Bank360.hu.
Ez jó esetben majd ki fog derülni a kamatsapkát szabályozó jogszabályból, ahogyan például az is, hogy ez csak a jogszabályban meghatározott időtől él, vagy már az eddig lekötött betétekre, szerződésekre is alkalmazandó, azaz utólag csökken a kamat a maximalizált mértékre.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.