Több, Budapest élhetőségét javító, az autós közlekedés alternatíváit segítő intézkedéssel állt elő a Levegő Munkacsoport, élve a Fővárosi Önkormányzat által biztosított lehetőséggel, hogy fővárosi civil szervezetként javaslatot tegyenek, mi szerepeljen a Fővárosi Közgyűlés 2023. évi munkatervében.
A civil szervezet közleményében emlékeztetett, hogy hiába fogadta el a közgyűlés már két éve Budapest Fenntartható Energia és Klíma Akciótervét – amiben célul tűzték az üvegházhatású gázok kibocsátásának 40 százalékos csökkentését 2030-ig –, még nem történt sok lépés ennek teljesülése érdekében ezért azt is javasolják, hogy a Közgyűlés fogadjon el éves kibocsátási célértékeket és ezek elérését lehetővé tevő intézkedéseket, utóbbiakra is vannak ötleteik, amik leginább a fővárosi közlekedés átalakítását célozzák, így azt javasolják például, hogy
- ne állítsák vissza forgalmi sávvá az Üllői, a Bajcsy-Zsilinszky és a Váci úton az M3-as metró felújítása idejére kialakított buszsávokat, hanem inkább fizikailag elválasztott kerékpársávvá és zöld sávvá alakítsák ezeket (ez az ötlet nem új, korábban a fővárosi vezetés is tervezett hasonlót, legalábbis az Üllői út esetében);
- legyen drágább a parkolás, és nagyobb területre terjesszék ki a fizetős zónát;
- tiltsák ki a belső égésű robogókat a belvárosból;
- alakítsanak ki “iskolautcákat” ahol “a gyerekek és biztonsága és egészségük megóvása érdekében” korlátozzák az autók behajtását, különösen a reggeli érkezés és a délutáni távozás idején;
- alakítsanak ki újabb buszsávokat a városba bevezető utakon.