Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Egyre többe kerül a feledékenység az autósoknak: izzasztó költségekbe futhatnak bele azok, akik nem kötötték meg időben az új kötelező biztosításukat az év végén lejáró helyett, vagy elfelejtették rendezni az éves biztosítási díjat. Az inflációval együtt emelkedő fedezetlenségi díjak mellett más kellemetlen meglepetés is érheti a figyelmetlen autósokat – írja a Bank360.hu
Legkésőbb december végéig kellett új biztosítási szerződést kötni azoknak az autósoknak, akik november végével mondták fel az előző szerződésüket. Az év végi váltás lehetősége közel félmillió magánszemélyt érintett, közülük azoknak kellett jobban figyelni, akik biztosítót váltottak. Nekik a szerződés felmondása után arra is ügyelni kellett, hogy időben, legkésőbb 2022. december 31-ig kössék meg az új szerződést. Ellenkező esetben a gépjármű nem lesz biztosítva, ami jelentős anyagi kockázatot jelent az üzembentartónak. Ugyancsak biztosítás nélkül maradhatnak azok, akik huzamosabb ideig elfelejtik befizetni a biztosítási díjat, és a biztosító felmondja a szerződést, vagy ha egy újonnan vásárolt autóra mulaszt el azonnal biztosítást kötni a vevő.
Évről évre többe kerülhetnek a biztosítatlan autók
Bármilyen okból is történjen, a kötelező biztosítás elmulasztása több szempontból is bajt okozhat. Egyrészt fennáll a veszélye annak, hogy a járművel baleseteznek, ebben az esetben azonnal kiderül, hogy az autó nincs biztosítva. Emellett, ha a fedezetlen autós volt a hibás, akkor hiába téríti meg a vétlen autósnak a kárt az erre létrehozott Kártalanítási Számla, a költségeket utóbb behajtják a biztosítatlan autó üzembentartóján.
Ha közúti ellenőrzés során derül ki, hogy az autó nincs biztosítva, akkor azonnali bírságra kell számítani, ami akár több tízezer forint is lehet. Ha ezen felül eljárás is indul az ügyben, az további jelentős, akár százezres költséggel is járhat. Arról nem is beszélve, hogy a biztosítatlan autót a rendőrség kivonhatja a forgalomból, az újbóli forgalomba helyezésnek pedig további költségei vannak, ami szintén több tízezer forint. Ellenőrzéskor a rendőr online meg tudja nézni, hogy biztosított-e a kocsi, így annak már nincs jelentősége, hogy van-e nálunk erről igazolás.
Fedezetlenségi díjat is kell fizetni
A fenti költségeken túl fedezetlenségi díjat is kell fizetni, ami 2023-ban átlagosan több mint 15 százalékkal emelkedett. Ezen belül a gépjármű típusától és teljesítményétől függően változik, hogy mennyivel emelkedett tavaly óta a fedezetlenségi díj, amelyet a kockázatviselés nélküli időszakra kell fizetni. A napidíjak az előző évhez képest így változtak:
A legnagyobb mértékű növekedés a 71–180 kW teljesítményű autóknál volt, két kategóriában is 16 százalék körüli. Illetve a kisebb teljesítményű 38–50 kW-os autóknál is 14 százalék volt a díjemelkedés mértéke. A fedezetlenségi díjat egy új kgfb megkötésénél mindenképpen meg kell fizetnünk visszamenőleg arra az időszakra, amikor az autónkra nem volt érvényes kgfb-szerződés – figyelmeztet a Bank360.hu.
Még egy indok a kötelező biztosítás befizetése mellett, hogy a biztosítási díjak ennél jóval kisebb mértékben, átlagosan mindössze 5 százalékkal emelkedtek. Az átlagos állománydíj 46,7 ezer forint volt 2022. szeptember végén.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.
A péntek reggel, megszokott módon miniszterelnöki interjúval indul a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az elmúlt években némileg átrendeződtek Adnan Polat magyarországi befektetései.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.