Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hiány mértéke csaknem fillérre annyi, amennyit a nyugellátásokra fordítottak 2022-ben.
Decemberben az államháztartás – önkormányzatok nélkül számolt – hiánya 1287,0 milliárd forintot tett ki, így a tavalyi egész éves hiány 4753,4 milliárd forint volt, derült ki a Pénzügyminisztérium szerdán kiadott gyorstájékoztatójából.
A szaktárca közlése szerint tavaly is fontos feladat volt „a nyugdíjasok védelme", így 2022-ben nyugellátásokra 4791,5 milliárd forintot fordítottak – írták a tájékoztatóban, ami azt is jelenti, hogy
a tavalyi hiány mértéke csaknem fillérre annyi, amennyit a nyugellátásokra fordítottak 2022-ben.
A Pénzügyminisztérium jelezte azt is, hogy az államháztartás uniós módszertan szerinti hiánya várhatóan a tervezetteknek megfelelően, a GDP 4,9 százalékán alakult tavaly, a különleges földgázkészlet-felhalmozást is számítva pedig a hiány 6,1 százalékon teljesülhetett.
Az államadósság a vártnál erőteljesebben csökkenhetett, a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya 73,5 százalékra javult az előző évi 76,8 százalékról.
2022-ben Magyarország lett az EU inflációbajnoka
A dobogó legfelső fokára került a magyar gazdaság 2022-ben az EU-ban: a novemberi 23,1 százalékos éves infláció a legmagasabb az unióban. Sikerült a balti államokat is megelőzni, ráadásul a következő két-három hónap további emelkedést hozhat.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.