Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Állami pénzből felújított kastélyok, kedvezményes hitelek segítik, ahol csak tudják a kormányfő vejének gazdagodását.
Hiába próbál Tiborcz távol maradni a közpénzektől, valahogy mégis mindig beléjük botlik – írja a HVG csütörtöki száma. A miniszterelnök veje újabban szállodákat gyűjt, így került hozzá Mészáros Lőrinctől a tarcali Andrássy Kúria is, amit aztán a Magyar Turisztikai Ügynökség újított fel állami pénzből, és az építkezést is egy állami hitel segítette.
Ehhez hasonló ügylete kettő is volt a közelmúltban a Tiborcz vezette BDPST-csoportnak. Előbb egy debreceni szállodában szerzett magának kisebbségi tulajdonrészt, ebben a Kisfaludy-programból származó 3,6 milliárd forint forog tőke gyanánt, majd a cégcsoport egy másik ágával a budapesti Gellért Szállót vásárolta meg, részben megint csak állami hitelből.
Hogy milyen további hitelek, válságkezelő alapok és baráti cégek szolgálják az Orbán-család anyagi gyarapodását, elolvashatja a csütörtöki HVG-ben és a hvg360-on.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.