Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Óriásit esett vissza a lakások iránti kereslet az ingatlan.com adatai szerint. Általában januárban sokan néznek lakást, ez a hullám idén a bizonytalan gazdasági helyzet miatt elmaradt.
Alapesetben év elején szinte mindig felpörög a lakáspiac: miután decemberben nem nagyon a lakáskereséssel töltik az emberek az idejüket, januárban komolyabb felpattanás jön. Idén ez elmaradt az ingatlan.com összegzése szerint.
A portálon az eladó ingatlanok iránti kereslet a tavaly ilyenkorinak a felére csökkent. Új hirdetésből eközben 6 százalékkal kevesebbet adtak fel, de összességében még így is 30 százalékkal több eladó lakás hirdetése érhető el, mint egy évvel ezelőtt. Vagyis aki még a mostani helyzetben is lakást szeretne venni, annak jobb lett az alkupozíciója.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: a bizonytalanabb gazdasági környezet miatt maradt el az év eleji szokásos roham. De a bázishatást is megemlítette a csökkenés okai között, tavaly januárban ugyanis sok befektetési célú vásárló jelent meg a piacon, mivel az inflációs félelmek miatt a lakáspiacon kerestek helyet a megtakarításuknak.
A legkisebb visszaesést Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Veszprém megyében mérték, de még ott is 18-26 százalékos volt a zuhanás. Budapesten, valamint Baranya, Csongrád-Csanád, Pest, Vas és Zala megyében viszont legalább 50 százalékkal csökkent a kereslet.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.