Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Sao Paulo nevű repülőgép-hordozó annyira rossz állapotban volt, hogy a hadsereg szerint a partra vontatása túl kockázatos lett volna. A környezetvédők meg hiába tiltakoztak.
A brazil haditengerészet pénteken bejelentette, hogy elsüllyesztette kiszolgált Sao Paulo nevű repülőgép-hordozóját az Atlanti-óceánon, a műveletet több környezetvédelmi szervezet bírálta.
A tervezett és ellenőrzött süllyesztés pénteken késő délután történt, mintegy 350 kilométerre a brazil partoktól, egy megközelítőleg ötezer méter mélységű területen - derült a haditengerészet közleményéből.
A brazil védelmi minisztérium és a haditengerészet szerdán közös közleményben tudatta, hogy rossz állapota miatt elkerülhetetlen a repülőgép-hordozó ellenőrzött elsüllyesztése. A hajótörzs rossz állapotára és a vontatással járó kockázatokra tekintettel kiemelték, ez az egyetlen dolog, amit tehetnek a Sao Paulóval.
Környezetvédő szervezetek élesen bírálták a tervet, rámutatva, hogy a 266 méter hosszú hajó azbeszttel, festékekkel és más mérgező anyagokkal szennyezett.
A repülőgép-hordozó 37 éven át szolgált Foch néven a francia haditengerészetben. A hajót 2000-ben Brazília vásárolta meg és átnevezte Sao Paulóra. Nemsokára azonban problémák léptek fel a hajón, miközben korszerűsítése túl drága lett volna. Brazília ezért úgy döntött, hogy megszabadul tőle.
A hajót 2021 áprilisában a török Sök Denizcilik hajógyár vette meg bontásra. Azóta egy holland vontatóhajó kísérgeti a hajógyár költségére. A Sao Paulót azonban egyik kikötőbe sem engedték be, így a Sök Denizcilik azzal fenyegetett, hogy egyszerűen sorsára hagyja az Atlanti-óceánon. Brazília végül visszavette a Sao Paulót, de a latin-amerikai ország sem engedte be kikötőibe a veterán hajót.
(Nyitóképünkön a Sao Paulo egy, a brazil haditengerészet által még 2011. november 29-én kiadott fotón.)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.