Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
401 forintért jegyzik az eurót.
Néhány perc alatt 397,7 forintról 401,6 forintos szintre zuhant az euró ára, amint beindult a kereskedés hétfő reggel, fél kilenc után 401 forint körül jegyzik. Az esés azt a feszült helyzetet tükrözi, ami az után alakult ki, hogy a Credit Suisse svájci bankóriást állami segítséggel vásárolta fel versenytársa, a legnagyobb svájci bankként számontartott UBS.
A bankmentést követően a világ legnagyobb jegybankjai összehangolt akcióval biztosítanak több dollárlikviditást a piac számára.
Mindez egyelőre nem megnyugvást hozott, inkább menekülést a biztonságos eszközök felé – ezzel párhuzamosan pedig menekülést az olyan devizáktól, mint a forint.
A gyengülés azonban nem most kezdődött: a Silicon Valley Bank bedőlését követően a múlt héten 372 forintról 400 forintra romlott az árfolyam, ami azt jelenti, hogy március eleje óta 30 forintot estünk az euróval szemben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert a Barátság egyik oroszországi elosztóállomását támadták.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.