Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ugyan a titkosszolgálat számláiról eddig sem kellett adatot szolgáltatni, mostanáig csak Magyarországon nyithattak számlát, ez a kitétel most megváltozik.
Kedd késő este jelent meg a Magyar Közlönyben egy kormányrendelet a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok gazdálkodásáról. Eddig csak azt engedték, hogy a Magyarországon működő pénzintézeteknél nyisson számlát a titkosszolgálat, mostantól bármelyik másik országban is megtehetik ezt.
Ezen kívül azt is hatályon kívül helyezték a rendeletben, hogy „a szolgálatok házipénztárukban az erről szóló miniszteri utasításban meghatározott összegig tarthatnak készpénzt”, ami úgy érthető, hogy ezt ezentúl a szolgálatok vezetői maguk dönthetik el.
Az a szabály nem változik, hogy számláikról sem nekik, sem a bankoknak nem kell adatot szolgáltatniuk az Államkincstár számára.
A változtatások okát nem lehet tudni, mert az ilyen jogszabályokhoz megjelenésükkor nem mellékelnek indoklást. Az pedig teljesen kiszámíthatatlan, hogy az úgynevezett Indoklások Tárában hány nap múlva és melyik új rendeletről közölnek indoklást.
(Nyitóképünk illusztráció)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.