Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az akcióban részt vevő két szakszervezet együttesen mintegy 2,73 millió munkavállalót képvisel.
Németország közlekedési hálózata szinte teljesen leáll hétfőn, mivel sztrájkba lépett az ország két legnagyobb szakszervezete is – írja a BBC. A repülőterek, kikötők, vasutak, busztársaságok és metróvonalak dolgozói nem sokkal éjfél után 24 órás munkabeszüntetésbe kezdtek.
Az érdekképviseletek magasabb béreket követelnek, hogy tagjaik könnyebben megbirkózhassanak az országszerte emelkedő megélhetési költségekkel. Más közszolgáltatási ágazatokban korábban több kisebb munkabeszüntetés is volt, de a hétfői lesz az elmúlt évtizedek legnagyobb sztrájkja az országban.
Az akcióban részt vevő két szakszervezet együttesen nagyjából 2,73 millió munkavállalót képvisel, ezek közül a Verdi 2,5 millió, többek között a tömegközlekedésben és a repülőtereken dolgozó munkás, az EVG pedig a német vasúttársaságnál és különböző busztársaságoknál elhelyezkedett körülbelül 230 ezer munkavállaló érdekképviseletéért felel.
Mindkét szervezet azt reméli, hogy a lépés a hétfőn kezdődő bértárgyalások újabb fordulója előtt fokozza a munkáltatókra nehezedő nyomást.
Frank Werneke, a Verdi vezetője a helyi média szerint sok ezer munkavállaló számára a túlélés kérdésének nevezte a béremelést. „Az emberek nemcsak alulfizetettek, hanem reménytelenül túlterheltek is” – mondta. A Verdi 10,5 százalékos béremelést szeretne elérni a dolgozók számára, az EVG pedig 12 százalékos emelésben gondolkodik.
Németország állami vasúttársasága, a Deutsche Bahn elítélte a terveket, és „teljes mértékben túlzónak, alaptalannak és szükségtelennek” minősítette azokat.
A müncheni repülőtéren vasárnap a munkabeszüntetés több járat közlekedésében is zavart okozott. A német repülőtéri szövetség szerint hozzávetőleg 380 ezer utast érint a sztrájk, de hozzátette, hogy az „minden elképzelhető és indokolt intézkedést meghalad”.
Egyes munkáltatói képviselők arra figyelmeztetnek, hogy a szakszervezetek ésszerűtlen követeléseket támasztanak, ami azzal a kockázattal jár, hogy elidegenítik a lakosságot. Néhány szakszervezetnek azonban sikerült érvényesíteni a követeléseit, például a postai dolgozóknak, akik március elején 11,5 százalékos béremelést kaptak.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt. A jogi kutyulmány minden óvatosságot sutba dobva növeli a deficitet és az államadósságot.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A volt külügyminisztert meg is hívta a Karmelitába a miniszterelnök, de eddig nem ültek le beszélgetni.
Súlyosan el van adósodva a GYSEV, a hitelezők december óta nem engedélyezték az árufuvarozási üzletág eladását.
Magyar Levente a Facebookon jelentette be a nagykövet berendelését.