Gulyás: Marad a rezsicsökkentés, a tanárok nem ússzák meg a státusztörvényt
Utolsó frissítés:
Magyarország és Törökország között nincs koordináció a svéd NATO-tagság ratifikálásáról – Gulyás Gergely szerint. A miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Svédország és Magyarország kapcsolatai mélyponton vannak. Gulyás arról is beszélt, hogy uniós források nélkül is tudják finanszírozni az ország működését – ráadásul korlátlan ideig.
Most érkezett
"Nem a kormányon múlik az uniós pénzekről való megállapodás"
Gulyás a Magyar Nemzet kérdésére azt mondta, a baloldal továbbra is a háború mellett áll: fegyvert szállítanának, katonákat küldenének – holott erre szerinte tavaly áprilisban a magyar választók világos választ adtak. Úgy tűnik, hogy a baloldal ebben a kérdésben sem a saját maga ura – mondta a miniszter.
Gulyás a kormánylapnak azt is mondta, hogy nem a kormányon múlik az uniós pénzekről való megállapodás, hiszen Magyarország minden vállalását teljesítette. Szerinte a bizottság folyamatosan új feltételeket támaszt, saját határidőit szegi meg. A baloldalnak ebben Gulyás szerint komoly szerepe van, azért dolgoznak, hogy a magyarok ne kaphassák meg az őket megillető uniós forrásokat. Ismét kiemelte, hogy az EP-képviselők hatmilliót keresnek.
Finnország is csatlakozott a Magyarország ellen a gyermekvédelmi törvény miatt indított perhez. Gulyás szerint ott most ügyvezető kormány van, hiszen Sanna Marin megbukott. A csatlakozást sem helyesnek, sem korrektnek nem tartják azután, hogy a magyar parlament megszavazta a NATO-csatlakozásukat. A Svédország NATO-csatlakozásával szemben támasztott kritikákat a kormány is hallja, szerinte bizalomerősítő lépésekre van szükség Magyarország felé a svédek irányából. Svédország az unió tagja, így a szövetségi rendszerünk része – ideje lenne szövetségesként, barátként viselkedniük – tette hozzá a miniszter.
Percről percre
Januári árstoprazzia
468 üzletet érintett a fogyasztóvédelem januári, egyhetes ellenőrzése, Szentkirályi Alexandra szerint pedig idén húsvét előtt érkezik a jeges vödör sokaknak, mivel nagyon sokan nem tartották be a kormány intézkedéseit.
8 létfontosságú élelmiszer árát fagyasztották be, ezeket ellenőrizték a fogyasztóvédelmisek, az ellenőrzések folyamatosak. 179 olyan ügy volt, ahol megállapították a jogsértést, üzletenként 2-3 jogsértésről van szó, összesen 434-ről. 333 millió forintot kell ezeknek a boltoknak befizetniük.
72 olyan eljárás van, ahol még nem értek az eljárás végére, de Szentkirályi szerint várhatóan ezek is bírságokkal fognak végződni.
A legjellemzőbb szabálysértés az volt, hogy a boltok polcain nem voltak kint a termékek – holott a raktárakban ott álltak.
Január óta az árstopok betartását 1565-ször ellenőrizték. Nyár elején elindulhat a GVH árellenőre, amivel azt próbálják monitorozni, hogy mely termékek árai szaladtak el irreálisan.
A vízműveket fel kell újítani
Tárgyalta tegnap a víziközművek ügyét is, hiszen a kormány felkínálta az önkormányzatoknak, hogy átveszik a víziközműveket. Szembesült a kormány azzal, hogy a közműveket fel kell újítani, hiszen vannak olyan térségek, ahol akár a víz 60%-a is elfolyik. Az országos átlag is 20% felett van. Gulyás azt mondta, Lantos Csaba felhatalmazást kapott arra, hogy javaslatot tegyen a kormánynak arról, hogyan lehet felújítani a vízműveket.
Békehatározat kormánymódra
Üdvözli a kormány a KDNP "békehatározatát" – mondta Gulyás. Rögtön odaszúrt az ellenzéknek is, hiszen az ellenzéki pártok nem szavazták meg ezt a javaslatot. Elítélik Ukrajna katonai megtámadását, a humanitárius akciók fontosságát hangsúlyozzák, a menekülteknek pedig segíteni kell – részletezte Gulyás.
Marad a rezsicsökkentés, segít a kormány a kkv-knak
A kormány hosszan foglalkozott az energetikai helyzet értékelésével – mondta Gulyás. A kormány megállapította, hogy az idei költségvetésben minden forrás rendelkezésre áll a lakossági rezsicsökkentés változatlan fenntartásához. Vagyis: az átlagfogyasztásig maradnak az árak. Gulyás abban reménykedik, hogy ezek a szabályok nem csak idén, de később is tudnak maradni.
A kkv-k egy részének tud segíteni a kormány, döntést is hoztak erről. A korábbi szabályok szerint az egyetemleges szolgáltatásba tartozó vállalatok, önkormányzatok és alapítványok ha december 31-ig nem kötöttek szerződést, akkor az akkori áron kapták az energiát. A kormány beavatkozik a szerződésekbe, lehetővé fogják tenni, hogy új szerződések jöhessenek létre már piaci áron. Ez 14 ezer ügyfélnek segít, ezek közül 10 ezer gazdasági társaság és négyezer egyéb intézmény – magyarázta Gulyás. Az árcsökkenés miatti bevételkiesést az MVM kénytelen benyelni – tette hozzá a miniszter. Ez Gulyás szerint több mint tízmilliárd forintos kiesést jelent majd az MVM-nek.
Kezdődik a kormányinfó
Megérkezett Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra is.
Karácsony egyik nagy riválisa köszönt el a politikától
Fürjes Balázs távozásával egyre homályosabb, kit indítana a Fidesz Karácsony Gergellyel szemben Budapesten.
A kormány még idén megkaparintaná a Budapest Airportot
Azonban a jelenlegi tulajdonos most nem szeretné eladni a magyar repteret.
Pressman szerint azzal, hogy a kormány őt kritizálja, valójában az Egyesült Államokat üti
David Pressmant, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetét már az érkezése előtt támadni kezdték a kormány politikusai, illetve a kormányközeli média. Pressman most állítja: azzal, hogy őt támadják, valójában az Egyesült Államokat támadják.
Konfliktus Finnországgal
Finnország is csatlakozott a Magyarország ellen a gyermekvédelmi törvény miatt indított perhez, a magyar külügynél pedig ezzel rögtön sikerült rossz pontot szerezniük.