Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Minden harmadik brit család jogosult idén 900 fontos, csaknem 400 ezer forintos megélhetési támogatásra, melynek első részletét most kapják meg az Egyesült Királyságban.
301 fontot, csaknem 130 ezer forintot kap minden harmadik brit háztartás, ahol komoly gondot okoz az infláció. Tavaly ősszel 40 százalékkal emelkedett a rezsi Nagy-Britanniában. A Daily Mail bulvárlap hangsúlyozza: több mint 8 millió háztartás jogosult erre az összegre. A szociális segélyen élők természetesen megkapják a 301 fontot, melyet egy 299 fontos és 300 fontos összeg követ majd az év folyamán, de a kormány nem mondta még meg, hogy mikor. Sunak miniszterelnök nem véletlenül ilyen hallgatag, hiszen elődje épp abba bukott bele, hogy óriási deficit volt a költségvetésben – jelentős részben épp a szociális kiadások miatt.
A mostani szociális támogatás kapcsán a konzervatív kormány emlékezteti a közvéleményt arra, hogy a rezsiköltségek növekedése miatt ársapkát húztak az éves számlára. Ezt 2500 fontban határozták meg az átlagos háztartások számára. Az átlagos brit háztartás rezsiköltsége egy évben 3280 font, a különbözetet a kormány állja.
A fűtési szezon végén, április elsejétől meg kellett volna emelni az éves ársapkát 2500 fontról, de a kormány úgy döntött, hogy az marad egészen a félév végéig. Július elsejétől emelkedik majd 3000 fontra, és ez marad érvényben egészen 2024 március 31- ig.
2 milliárd fontos önkormányzati segélyalap
A költségvetés ekkora összeget tartalmaz a szociális plusz kiadásokra. Az érintettek az önkormányzathoz fordulhatnak, és az ebből az alapból egészíti ki a megélhetési segélyeket.
A rokkantak automatikusan kapnak plusz 150 fontos megélhetési támogatást – hangsúlyozza Őfelsége kormánya, amely a nyugdíjasokról sem feledkezett meg: 150-300 fontos rezsitámogatást kaptak.
900 ezer brit otthonban nincs gáz-és villanyóra, emiatt számukra a rezsi emelése súlyos megpróbáltatás. Ezért az ilyen háztartások 400 font plusz támogatást kapnak. Ha nincs gázóra, akkor 200 fontos támogatás jár – írja a Daily Mail című lap a megélhetési segélyekről Nagy-Britanniában.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.