Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az élelmiszer-infláció még mindig 33 százalékos.
E heti, a szerb kormánnyal közös ülésén dönt a magyar kormány arról, meghosszabbítja-e az egyes élelmiszerekre kivetett hatósági árak rendszerét – mondta el a hvg.hu érdeklődésére Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. A kormány nem sieti el, hiszen a rendelkezés jelenleg június 30-ig hatályos, vagyis bárhogy is döntenek, a kereskedőknek mindössze tíz napja lesz a felkészülésre.
Orbán Viktor miniszterelnök korábban arra utalt, hogy a tavaly február óta hatályos, 2022 ősz óta már kilenc termékkörre érvényes ársapka kivezetése abban az esetben képzelhető el, ha az infláció üteme érdemben csökken. Ez egyelőre nem látszik: az év elején 25 százalék fölött tetőző infláció a legfrissebb, májusi adatok szerint 21,5 százalékra csökkent csupán, az élelmiszerek éves drágulása pedig még mindig meghaladja a 33 százalékot, ezzel messze Európa-rekorder.
Érdemi javulásra a szakértők júliustól számítanak, ami leginkább annak köszönhető, hogy 2022-ben – például a rezsicsökkentés rendszerének átalakításával – júliusban gyorsult fel az infláció, vagyis komoly bázishatás érvényesül. A helyzetet javíthatja ugyanakkor az is, hogy – szemben a tavalyi súlyos aszállyal – idén jobb termés várható, ami több élelmiszer és takarmányféle árát visszavetheti.
Bár Gulyás Gergely azt mondta, a döntés azért nem született meg eddig, mert a múlt hete igen „hektikus” volt a kormánynak, a várakozásnak lehet még egy indoka: a Magyar Nemzeti Bank a héten teszi közzé a legfrissebb Inflációs jelentését, benne a legfrissebb inflációs és növekedési prognózissal, ezt jó eséllyel figyelembe veszi a kormány is döntése meghozatalakor.
Arra a kérdésünkre mindenesetre, hogy milyen inflációs számot tekintenek esetleg a kivezetés előfeltételének, Gulyás úgy válaszolt: ennél több szempontot vesznek figyelembe.
A kormányinfóról szóló tudósításunkat itt olvashatja:
Belenyúl az állam az áramszerződésekbe és módosítja a Szép-kártyákra vonatkozó szabályokat - élőben a kormányinfóról
Szokatlan időpontban, hétfőn délelőtt tart kormányinfót Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.