Spórolna a helyieken Budaörs és Érd a közlekedési szaktárca szerint, előbbi cáfolja Lázárék állítását

Az Építési és Közlekedési Minisztérium közleménye szerint Budaörs és Érd felbontaná az együttműködést velük és a Volánnal, a budaörsi önkormányzat már megszólalt az ügyben.

  • hvg.hu hvg.hu
Spórolna a helyieken Budaörs és Érd a közlekedési szaktárca szerint, előbbi cáfolja Lázárék állítását

Budaörs önkormányzata két és fél éves tartozás miatt, Érd önkormányzata pedig saját döntésből lépne ki az illetékes tárcával kötött megegyezésből, miszerint az önkormányzat kompenzálja a szolgálatót a helyi buszokon elfogadott kedvezményes jegyek miatt – áll az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lapunkhoz eljuttatott közleményében. A budaörsi önkormányzat azóta cáfolta a közlemény állításait.

A közlemény szerint 2016-ban vette át az állam a budapesti agglomerációs közlekedést, lehetőséget biztosítva az önkormányzatoknak arra, hogy a Volán buszain a településen belül a település lakói helyi bérlettel használhassák a járműveket. Ennek a költségeit kellett a településeknek arányosan megfizetni Lázár János minisztériumának.

Budaörs önkormányzata 2021 elejétől nem fizeti a díjat a Volánbusznak, írja a közlemény. Az ÉKM augusztus 6-ig adott időt az állításuk szerint két és fél éve tartozó budaörsi önkormányzatnak arra, hogy rendezze az ügyet – amennyiben nem születik egyezség, szeptember 6-tól kezdve kivezetnék a településről a szolgáltatást.

Mivel Budaörs mindvégig igénybe vette a szolgáltatást, a tartozásra a Volán és a szaktárca is igényt tart, ha Budaörs nem fizet, a minisztérium bíróságig viheti az ügyet.

Budaörs reagált az ÉKM-közlemény állításaira: az önkormányzat álláspontja szerint ők már két éve próbálnak egyeztetni az indokolatlanul magas költségtérítés mértékéről. 2022-ben megküldték a minisztériumnak az aláírt megállapodást, amelyre azóta sem kaptak választ. Kiemelték: Budaörs semmit nem fizet ki érvényes szerződés nélkül.

Az önkormányzat azért sem fizet, mert a költségekhez való hozzájárulás mértékének meghatározása szerintük teljesen átláthatatlan, valamint a környező településekhez képest úgy vélik, Budaörsnek aránytalanul magas összeget kéne fizetnie. A közlemény szerint van olyan környező település, amely 40-45 forintot fizet kilométerenként hozzájárulás címszó alatt, míg nekik 99 forintos díjszabással kell dolgozniuk.

Az augusztus elején kiküldött dokumentumot „ultimátumnak" tartják a szaktárca részéről, szerintük ez azt jelenti, hogy nincs helye alkudozásnak, el kell fogadniuk a minisztérium által kiszabott díjakat. Hozzátették: nem igaz az ÉKM nyilatkozata, nem szűnik meg Budaörsön a kedvezményes közlekedés.

Az ÉKM szerint Érden is megszűnik az együttműködés, itt a minisztériumi álláspont az idei évi díjkorrekciót okolja. A településnek a fizetendő 10 százalékával kellett hozzájárulni a költségekhez. 2022-ben az önkormányzat még 14 847 000 forintot fizetett a szolgáltatásért, ez idén 52 579 000 forintra emelkedett az ÉKM számítása alapján.

Az emelést a szolgáltató a teljesítmény növekedésével magyarázta, az önkormányzat azonban visszautasíthatta az ajánlatot, mivel túlzott teher lehet a város költségvetésére nézve.

Az ÉKM azt írja, a szolgáltatás szombatig van érvényben Érden, az évre arányosan még 30 613 000 forintot kell fizetnie az önkormányzatnak. Szerkesztőségünk megkereste az érdi önkormányzatot, hogy a rájuk vonatkozó állítások és pénzügyi adatok helyesek-e, és valóban felbontják-e ők is az együttműködést. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Budakeszivel, Diósddal, Gyállal, Nagykovácsival, Pécellel, Remeteszőlőssel, Solymárral, Szigetszentmiklóssal és Törökbálinttal is van hasonló megállapodása a Volánnak, az ÉKM-nek pedig további 32 településsel van hatályban szerződése.