Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A hatóságok szerint minden a legnagyobb rendben van.
Három évvel ezelőtt Jászai Gellért, a 4iG elnöke bő félhektárnyi gyümölcsöst és szántót vett a siófoki Jódi-hegyen 240 millió forintért. Ugyanazon a napon a két fia egyenként 30 millió forintért megvásárolta a szomszédos két telket is – számolt be a Telex.
A lap birtokába került tulajdoni lap szerint a Jászai által megvásárolt telken egy „gazdasági épület” áll, amely a valóságban egy 160 négyzetméternél is nagyobb, kétszintes, medencés-szaunás luxusnyaraló napelemes tetővel, térkövezett, fedett kocsibeállóval, kerti pavilonnal.
A telket Barna Györgytől, a Plázs Siófok vezetőjétől vásárolta Jászai, aki az eladás előtt alakította át az addig valóban gazdasági épületként funkcionáló épületet luxusnyaralóvá. Ezzel akkor a kormányhivatalnak nem volt problémája. Mint írták: „A kormányhivatal egy 2021-ben folytatott eljárás során megállapította, hogy az épület az engedélyben előírtaknak megfelelően épült”.
A Telex az ügyben megkereste Jászai Gellértet, aki helyett a 4iG kommunikációs igazgatósága válaszolt: „Jászai Gellért az ingatlan vásárláshoz szükséges jogosítványok birtokában, az adásvétel során mindenben a hatályos jogszabályoknak és a földforgalmi törvényben meghatározottaknak megfelelően járt el” – írták. Hozzátették: „A magánszemélyek által kötött ingatlan-adásvételi szerződéssel kapcsolatban semmilyen célja és jelentősége nem volt, és nem is lehetett annak, hogy az ingatlanon található, az ingatlan nyilvántartásban gazdasági épületként feltüntetett felépítményt a felek a megállapodásban külön nem említették meg.” Azt is közölték, hogy a vásárlás után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal helyszíni szemlét tartott, és megállapította, hogy a vagyonszerzési illetéket Jászai befizette.
A lap úgy tudja, hogy Jászai szomszédságában a 4iG alelnöke, Linczényi Aladin is vásárolt egy telket, amelyen jelenleg építkezik. A hivatalos iratok szerint Linczényi két külön gazdasági épületre kapott engedélyt tavaly, az egyik 50, a másik 100 négyzetméteres lesz, a tervek szerint mindkettő a telekhatáron, egymáshoz olyan közel, amennyire csak az építési szabályzat azt engedi. Csakhogy nagyon úgy tűnik, nem két szomszédos épület készül, hanem a két épület a valóságban minden bizonnyal összeér.Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.