Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kétszáz új munkahely létrehozását ígérik cserébe.
Gyárat alapít Kaposváron a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó kínai Jiecang Linear Motion Technology Co. Ltd. – jelentették be a cég vezetői hétfőn a somogyi vármegyeszékhelyen, a projektet bemutató sajtótájékoztatón.
Az üzem több mint 60 millió euróból (vagyis mai árfolyamon számolva több mint 23 milliárd forintból) épül meg, és a tervek szerint a jövő év végéig megkezdi a gyártást. Ez lesz a kínai cég európai logisztikai központja is.
Szun Hunkuang a magyarországi projekt vezetője azt mondta, hogy a beruházást két ütemben valósítják meg, éves szinten pedig 80 millió eurós árbevételt terveznek, több mint 200 munkahelyet teremtve.
Hu Zsencsang, a Jiecang Linear Motion elnöke arról beszélt, hogy az európai piacban óriási növekedési potenciált látnak, és miután Magyarország a kontinens közpén helyezkedik el jó közlekedési lehetőségekkel, ezért alapítanak itt gyárat az Egyesült Államok és Malajzia után.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.