Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több mint 800 embert küldenek el.
Az elektromos kábelelosztó egységek (kábelkorbács) gyártásával foglalkozó Lear 1992 óta van jelen a magyar járműiparban, ám most egy több mint 800 fős létszámleépítést jelentett be – közölte a 24.hu-val Kozma Zsolt, a Lear Munkavállalók Szakszervezetének elnöke.
A szakszervezeti vezető szerint mindez gyakorlatilag a gödöllői kábelkorbácsgyár becsukását jelenti. A kirúgások indoka pedig az, hogy az amerikai gyökerű cég vélhetően úgy látja, hogy Magyarországon már túl magas munkaerő-költséggel jár a termelés, ami már csak azért is gond, mert azt a folyamatot, amit a gyárban végeztek, nem lehet robotizálni.
A magyar gyár bezárása előtt a Lear többek közt Szerbiában Marokkóban és Tunéziában nyitott üzemeket, azaz mind olyan helyen, ahol még Magyarországnál is olcsóbb a munkaerő.
A Lear Corporation Hungary Kft. 276,2 milliárd forintos árbevétellel zárta az évet, amely közel 19 százalékos növekedést tükrözött 2021-hez képest, miközben közel 6,3 milliárdos adózott nyereséget termelt, amely 24 százalékos visszaesést jelentett.
Nyitóképünk illusztráció
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Már venni vagy bérelni sem lehet olyan 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi ingatlant hatósági jóváhagyás nélkül.
A honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Több építkezés és NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat.