Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A nyers gyémánt ára csökkent idén, mert a vásárlók másra költenek – írja a CNN gazdasági rovata.
„A pandémia idején az emberek nem tudtak utazni, nem tartottak estélyeket, nem járhattak étterembe, sok pénzük megmaradt. Ezért sokan ékszerekre költöttek. Most viszont visszatértek a régi szokások, ezért kevesebb jut például gyémántra” – magyarázta a CNN-nek Paul Zimnisky szakértő, kiemelve: 2023-ban mélypontra jutott a nyers gyémántok ára.
Véleményét megerősíti egy másik szakértő, aki szerint „ez a piac maximálisan a vásárlóktól függ. Ezért költenek a kereskedő cégek több százmillió dollárt a reklámra” – mondja Edahn Golan. Emlékeztet arra, hogy az elmúlt két év igen jó volt a gyémántpiacokon. Soha annyi nyersgyémántot nem adtak el, mint 2021-ben és 2022-ben, mert akkor az ékszerészműhelyekben serényen dolgoztak a drágakő megmunkálásán, hiszen olyan nagy volt a kereslet.
A vevők nem kapják olcsóbban a gyémántot
A gyémántpiac logikája az ékszerpiacon egyáltalán nem működik: az olcsóbb nyersgyémánt egyáltalán nem jelenti az árcsökkenést az ékszerek piacán. Az egykarátos kerek gyémánt ára 3%-kal magasabb, mint januárban.
„A kereskedők így akarják növelni a profitjukat. Abban bíznak, hogy az érdeklődés csökkenése a gyémántpiacon csak ideiglenes, és a téli szezon visszahozza a vásárlókat. Ez az ékszerek ideje, hiszen ekkor van karácsony vagy Valentin-nap, amikor akik megengedhetik maguknak, azok gyémántot vásárolnak párjuknak. Ilyenkor sokkal több eljegyzést és esküvőt tartanak, mint nyáron, ezek is pompás alkalmak gyémántékszerek vásárlására.
„Az Egyesült Államokban máris ígéretesek a számok, a gyémántok piaca lassan magához tér. Azt tippelem, hogy 2024 elején a nyers gyémánt ára is megindul felfelé” – nyilatkozta a CNN gazdasági rovatának Paul Zimnisky szakértő.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.