Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A digitális jövőről tárgyaltak, miközben a Huaweit több európai ország kitiltotta az 5G infrastruktúrából.
A Huawei Technologies alapító vezérigazgatójával, Ren Zhengfeijel tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök a vállalat kínai központjában. A találkozóról közös közleményt adott ki a miniszterelnök sajtófőnöke és a cég.
A megbeszélés fő témája az volt, hogy a digitalizáció hosszú távon hogyan hat a társadalomra, gazdaságra, biztonságra.
Egyetértettek abban, hogy „az az ország, amelyik az adatalapú infokommunikációs és az adatátviteli hálózatok fejlesztésében lemarad, évtizedekre globális hátrányba kerül”.
Orbán Viktor a találkozón arról beszélt, „a Huawei világszerte magas innovációs és technológiai színvonalat képvisel”.
A cég Magyarország digitalizációjában is kiemelt szerepet játszik, és az első nagy kínai vállalatok egyike volt, amely nagyberuházást hajtott végre Magyarországon.
A cég logisztikai elosztóközpontját 10 éve adták át, Kapuváron pedig tesztüzemben működik egy invertergyár, amelyet jövő év elején bővítenek is.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a megbeszélés után arról beszélt, a Huawei részt vesz a magyarországi elektromos járműtechnológiához kapcsolódó töltőrendszerek, infrastruktúra fejlesztésében is annak érdekében, hogy Magyarországon magas minőségű, biztonságos és megbízható hálózat álljon rendelkezésre.
Máshol nem nézik jó szemmel a cégetA Huawei kínai technológiai óriásvállalatot és kisebb kínai riválisát, a ZTE-t az Európai Unió tisztviselői korábban "magas kockázatú" beszállítóknak nevezték. Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa pedig júniusban közölte, az 5G biztonsága fontos, így
A Huawei visszautasította, hogy magas kockázatú lenne, és panaszt nyújtott be. Mindenesetre Svédország, Észtország és az Egyesült Királyság kitiltotta a Huaweit az 5G infrastruktúrájából. Ezzel szemben a magyar kormány hosszú távú együttműködést kötött a Huaweijel.az Európai Bizottság innentől nem fog olyan hardvereket használni, amelyek a Huawei és a ZTE berendezésein alapulnak.
Frissítés: Cikkünk korábbi verziójában helytelenül közöltük azoknak az országoknak a listáját, amelyek tiltást eszközöltek a Huaweijel szemben. Ezt a cég kérésére módosítottuk. A Huawei Technologies Hungary azt is közölte: a Huawei minden nemzetközi, utniós, illetve helyi jogszabályt és üzleti etikát betart. Kiemelték ugyanakkor: noha egyes uniós tagállamok vizsgálják a „harmadik országbeli” beszállítók részvételét a helyi 5G piacokon, soha senki nem mutatott még be bizonyítékot, ami szerint a vállalat eszközei kockázatosak lennének.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.