szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A háború kezdetekor megígérte az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, hogy 2023 végéig legalább 3 milliárd euróval fogja támogatni Ukrajnát, most elérték a támogatások a 3 milliárdos határt.

Elérte a 3 milliárd eurós – azaz mostani árfolyamon 1143 milliárd forintos – célt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) ukrajnai támogatása – közölte a pénzintézet.

Az EBRD - Ukrajna legnagyobb intézményi befektetője - a háború kezdete után nem sokkal legalább 3 milliárd eurós finanszírozási programot hirdetett meg Ukrajna számára a 2022-2023-as időszakra. Tavaly ebből 1,7 milliárd eurót folyósított, mostanra meglett a 3 milliárdos határ is. Ezt az értéket azzal a megállapodással érték el, amely alapján a bank saját forrásból, társfinanszírozóként 100 millió eurót folyósít az ukrán agrárszektornak az élelmiszerellátási biztonság erősítésére.

Az EBRD most megerősítette: kormányzótestülete 3-5 milliárd euró közötti tőkeemelést kíván elérni annak érdekében, hogy a bank folytathassa Ukrajna támogatását a háború alatt és az újjáépítés idején is.

A banknál most úgy számolnak, hogy az orosz támadás utáni első teljes év háborús kárai alapján az ukrajnai újjáépítés költségei elérhetik a 411 milliárd dollárt.

Az Európai Bizottság eközben azt tervezi, hogy a következő négy évben évente 5-5 milliárd euróval segíti Ukrajna védelmét. Szijjártó Péter erről azt mondta: „Európa továbbra is háborús pszichózisban szenved, és nem hajlandó a béke lehetőségét még csak megvitatni sem”.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!