Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A teljes vételár akár hárommilliárd euró is lehet.
Mint beszámoltunk róla, a Telex vasárnap írta meg, hogy a magyar államnak december elsejéig kellene átutalnia a Budapest Airport 51 százalékáért járó vételárat.
A portál szerint a teljes vételár iparági becslések szerint 1-3 milliárd euró között lehet, és a kormány 51 százalékos tulajdonrészt szeretne a ferihegyi repülőteret üzemeltető társaságban, a partner, 49 százalékos résszel pedig a francia Vinci óriáscég lenne, bár ezt hivatalosan nem erősítették meg.
A hírre közleményben reagált a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Mint írták, a Budapest Airport visszavásárlása kapcsán „megalapozatlan és hamis állítások jelentek meg a magyar sajtóban".
„Teljesen hamis az az állítás, hogy december elsejéig fizetési kötelezettsége lenne a magyar államnak a visszavásárlási ügylet vonatkozásában” - fogalmaztak.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye szerint a reptér visszavásárlásával kapcsolatos tárgyalások ütemezetten, az együttműködés jegyében és megfelelően haladnak a partnerek között. Ugyanakkor az előzetes megállapodásnak megfelelően a felek nem kívánnak több információt megosztani annak érdekében, hogy az üzleti érdekek ne sérüljenek, a tárgyalások zavartalanok maradhassanak és sikeresen zárulhassanak.
A Bloomberg nemrég arról írt, hogy erősen kérdéses, meglesz-e az egyezség a tervezett időpontra, az év végére.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.