Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A 9 milliárd forintos beruházás már kapott 1,1 milliárd forint állami támogatást.
A Meleghy Automotive Hungary Kft. miskolci beruházását is felvenné a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyek listájára a kormány. Az erről szóló rendelettervezetet most töltötték fel a kormányzati honlapra.
Az új üzem alapkövét szeptember végén tették le, akkor Szijjártó Péter külgazdasági miniszter azt mondta: a német tulajdoni hátterű vállalat a zöldmezős beruházása nyomán autóipari alkatrészeket fog gyártani és összeszerelni a városban, kiszolgálva többek között a BMW-t, a Mercedest és a Volvót.
A nagyjából 9 milliárd forint értékű projektet az állam 1,1 milliárd forinttal támogatta.
A beruházást kiemelt üggyé nyilvánító jogszabály egyszersmind arról is rendelkezik, hogy
a kiemelt ügyekről szóló rendelet szabályait ez esetben már a folyamatban lévő ügyre is alkalmazni kell.
Vagyis a kormány menet közben egyszerűsíti a projekt hatósági eljárásait.
A tervek szerint müncheni, regensburgi és lipcsei német gyárak igényeit is igyekeznek majd kielégíteni – mondta az eseményen Meleghy Gyula elnök-vezérigazgató a Minap.hu beszámolója szerint. A magyar felmenőkkel is rendelkező Meleghy arról is beszélt, hogy családi vállalkozásként indultak, ma már 1500 dolgozójuk van, éves forgalmuk eléri a 400 millió eurót, Csehországban és Spanyolországban is vannak gyáraik.
Ismertette azt is, hogy a miskolci üzem „erősen automatizált” lesz, első körben több mint ötven munkatárssal számolnak, de a létszám száz főre is bővülhet. Maga a gyártócsarnok körülbelül hétszáz négyzetméteres lesz, de ezt bővíthetik majd akár 1300-1500 négyzetméterre is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.