Szijjártó Péter: Jövőre Törökországtól is veszünk földgázt

Budapesten az MTVA vezérigazgatója is megállapodást írt alá a török állami médiával.

  • hvg.hu
Szijjártó Péter: Jövőre Törökországtól is veszünk földgázt

Kiemelt stratégiai partnerségről szóló megállapodást ír alá ma Magyarország és Törökország – derült ki Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján, amit török miniszterekkel tartott. Korábban a külgazdasági és külügyminiszter fogadta a Budapestre látogató Recep Tayyip Erdogan török elnököt és delegációját.

A kora délutáni eseményen a magyar miniszterek török kollégáikkal öt megállapodást írtak alá, ezek közül az egyik energetikai volt. Jövő évtől ugyanis már nem csak tranzitország lesz Törökország, vásároljuk is tőlük a földgázt.

Szövetséget kötött a két ország legnagyobb vasútépítő vállalata is, mely Szijjártó szerint lehetővé teszi, hogy a nagy fejlesztésekben magyar és török részvétel is legyen.

Ezen kívül a kultúra nevében megállapodásokat kötöttek török és magyar egyetemek, levéltárak, sőt a két ország állami médiuma is, ez utóbbit magyar részről Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója írt alá.

A két ország döntött arról is, hogy 2025 a közös tudományos és innovációs év lesz.

Erdogan látogatásának apropója a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulója. Az évfordulót a két ország december 18-tól egy éven át kulturális évaddal ünnepli, és ennek része lesz egy gálaest a MÜPA-ban december 18-án este. Ezen a meghívó szerint részt vesz Erdogan mellett Novák Katalin államfő és Orbán Viktor miniszterelnök is.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.