Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Csaknem 30 ezer madár sorsa bizonytalan.
A madárinfluenza vírus H5N1 altípusának jelenlétét mutatta ki Győr-Moson-Sopron megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.
A Bőnyön található, mintegy 26 500 példányt számláló hízópulykatelepen az állatok gubbasztása és a megemelkedett elhullás ébresztett gyanút az állattartóban. Az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van, a gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és megállapították a 10 kilométer sugarú felügyeleti, azaz megfigyelési körzetet.
A Nébih szerint mostani és korábbi esetek is bizonyítják, hogy a magas patogenitású madárinfluenza vírusa továbbra is jelen van az országban. Mint írták, a védő- és megfigyelési körzetek feloldása egyes érintett területeken megkezdődött, a járványügyi fegyelmen továbbra sem szabad lazítani, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy további baromfitartó telepek ne váljanak érintetté a járványban.
A Nébih továbbra is arra kéri az állattartókat, hogy következetesen és szigorúan tartsák be a járványvédelmi előírásokat.
A madárinfluenzáról és a várható hatásairól itt írtunk bővebben:
Rohamosan terjed a madárinfluenza, jön a drágább tojás és baromfihús?
Mit hozhat a madárinfluenza-járvány kitörése hazánkban? Okozhat-e a járvány ellátási problémákat és drágulást az ünnepek előtt? Mit tesznek a hatóságok, és mit tehetünk mi a járvány terjedésének megfékezésére? Minden, amit a járványról tudni érdemes.
(Nyitóképünk illusztráció)
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.