Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy felmérés szerint a 2013 és 2025 között létrejövő munkahelyek legalább feléhez felsőfokú végzettség szükséges.
Alacsony az oktatási mobilitás, a nem diplomás szülők gyerekei között Magyarországon arányosan kevesebb a diplomás, írja a G7 a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézeténél megjelent tanulmány alapján. Hazánkban kisebb valószínűséggel szereznek diplomát a nem értelmiségi családból érkezők.
Magyarországon komoly korlátot jelentett az elmúlt pár évben a diplomásarány növekedésének megtorpanása. 2016 és 2022 között csak két uniós országban csökkent nagyobb mértékben a diplomások aránya. Az EU-ban ez a mutató stabil, 2004 óta évről évre nő, lassan elérik a 2030-as célrtékeiket, hogy meg legyen a 45 százalékos arány. Írország, Litvánia, Hollandia és Svédország például már efölött teljesít. Magyarországon 32 százalék, Romániában 25, Olaszországban 29.
Magyarországon az egyik legnagyobb az országon belüli szórás, ennek magyarázata lehet a korai iskolaelhagyók száma a korhatár-leszállítás miatt, vagy a keleti országrész lemaradása is. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint a 2013 és 2025 között létrejövő munkahelyek fele felsőfokú végzettséget igényel, a munkaerőpiac még több diplomást fel tudna szívni.
A 25-34 év kor közöttieket vizsgálva két tucat OECD-ország közül Magyarországon a negyedik legalacsonyabb az első generációs diplomások aránya a 2011 és 2018 között felvett adatok szerint. Ez a szlovákkal adattal nagyjából egyezik, de a cseh, litván, szlovén, lengyel adattól lényegesen lemarad.
Az első generációs hátrány a diplomaszerzésben 7,4 százalékponttal nagyobb a nők, mint a férfiak között. A diplomás háttér és nem diplomás háttár közötti különbségnek több mint fele megvan már a tizedikes kompetenciateszteken is, ahol az első generációsok hátránya 11 százalékpont.
A következtetés szerint Magyarországon a nők számára nehezebb első generációs diplomássá válni, mint a férfiak számára, pedig általánosságban a nők nagyobb valószínűséggel szereznek diplomát, mint a férfiak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.