Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Ha pénzről, jövedelemről van szó, nehéz tisztán látni az egész képet.
A jobban keresők rosszabbul keresőnek, a rosszabbul keresők pedig jobban keresőnek érzékelik magukat ahhoz képest, ahova a jövedelmük alapján tartoznak a jövedelmi eloszlásban – derül ki a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) kutatásából.
De nézzük a részleteket.
A kutatóközpont ezer fős reprezentatív kutatása során többek közt azt kérdezték, hogy mennyi a saját jövedelme egy adott családnak, azzal szerintük melyik társadalmi rétegbe tartoznak, de megkérdezték azt is, hogy szerintük mennyi a havi nettó fizetése egy magyar nagyvállalat vezetőjének, egy Magyarországon dolgozó háziorvosnak, egy magyar miniszternek, egy Magyarországon dolgozó betanított munkásnak, illetve egy hazai bolti kisegítőnek. Azaz arra is kíváncsiak voltak, hogy a válaszadók szerint mennyit keresnek a magas és az alacsony jövedelműek.
Ez alapján az is kiderül, hogy az egyenlőtlenséget kisebbnek és nagyobbnak tartók nem térnek el nem, életkor és nevelt gyermekek száma szerint, ugyanakkor az egyenlőtlenséget nagynak gondolók nagyobb háztartásokban élnek, és kevésbé vallásosak. Az egyenlőtlenséget kisebbnek gondolók szignifikánsan nagyobb arányban laknak a fővárosban és a falvakban, míg az egyenlőtlenségeket nagyobbnak gondolók nagyobb arányban jönnek a Budapesten kívüli városokból. Végzettség és munkaerőpiaci helyzet tekintetében lényegében nincs különbség a két csoport között.
A kutatásból az is kiderült, hogy az egyenlőtlenséget kisebbnek gondolók jellemzően relatíve gazdagabbak mindhárom összevetésben. Akik pedig nagyobb egyenlőtlenségeket látnak, azok gazdagabbnak tartják magukat a többi magyarhoz képest, és szegényebbnek látják magukat a világhoz képest, továbbá azokhoz képest, akik kisebbnek gondolják a jövedelmi egyenlőtlenségeket.
A kutatásból az is kiderült, hogy a magyarok, akárcsak a világ bármely részén élők, is hajlamosak közép felé torzítani a saját helyzetük értékelésekor: a szegények gazdagabbnak, a gazdagok szegényebbnek látják magukat a ténylegesnél.
A világhoz képest amúgy mindenki alulbecsüli a jövedelmi helyzetét: a legszegényebbek több mint tíz százalékponttal, a leggazdagabbak ennek mintegy háromszorosával. Ennek megfelelően Magyarországot alapvetően szegény országnak látják a válaszadók.
A kutatást először a G7 szúrta ki.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.