Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A pénzügyminiszter azt mondta, korai lenne arról beszélni, beülhet-e az MNB-be, amikor jövőre lejár Matolcsy György mandátuma.
Nem csak azt szondázzák közvélemény-kutatásokkal, hogy ki lehetne népszerű köztársasági elnök, hanem azt is, hogy Varga Mihályt elfogadná-e a közvélemény a Magyar Nemzeti Bank elnökének – értesült az Index.
A pénzügyminisztert az ATV megkereste a hír megjelenése után, ő pedig úgy kommentált: „Mindent a maga idejében. Amíg szükség van a munkámra és bírom a miniszterelnök úr bizalmát, végzem a feladatom, ahogy tettem az elmúlt évtizedben is.”
Matolcsy György mandátuma az MNB élén 2025 tavaszán jár majd le. 2013. március 4-én lett a jegybank elnöke, 2019-ben választották újra, az MNB-ről szóló törvény szerint pedig kettőnél több elnöki ciklust nem vállalhat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.