Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A határidők jórészt 2025-2027-re vonatkoznak.
„A Kormány számára a határátlépéssel járó várakozási idő csökkentése a gazdaság fejlesztése miatt prioritás. E célból – áttekintve az egyes határszakaszokat érintően a határátlépéssel járó várakozási időtartamok csökkentésének lehetőségeit – a Kormány úgy dönt, hogy a határátkelőhely-fejlesztést a magyar–szerb határszakaszon kell megvalósítani” – olvasható a hétfő este megjelent határozatban.
Lázár János építési és közlekedési miniszter feladata, hogy más tárcákkal együtt végezze el „a Röszke 3. gyorsforgalmi úti határátkelőhely megvalósításához szükséges megvalósíthatóságitanulmány-szintű előkészítési feladatokat”, valamint a Tompa térségében új gyorsforgalmi úti határátkelőhely létesítéséhez szükséges tanulmányterv és környezetvédelmi engedély birtokában készítsen előterjesztést a további előkészítési feladatok ellátására, az ehhez szükséges források bemutatásával. A határidő 2025 vége. Arra pedig 2027. július 31-ig adtak neki haladékot, hogy a szerb határszakaszon a határátlépéssel járó várakozási idő csökkentése érdekében szükséges parkolóhelyek kialakításáról gondoskodjon.
Ennél gyorsabban, 2024. szeptember 30-ig kell Pintér Sándor belügyminiszternek és a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal miniszternek felmérnie a szerb határszakasz határátkelőhelyein működő kamerarendszer teljes modernizálásához szükséges „fejlesztési igényt” a „forrásigénnyel” (magyarán azzal, hogy ez mibe kerülne) együtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakmai szempontjai, valamint az útdíjellenőrzési szempontrendszer figyelembevétele mellett.
Varga Mihály pénzügyminiszternek már idén június végéig kell megvizsgálnia, milyen pénzügyőri többletlétszám, valamint technikaieszköz-fejlesztés szükséges és mennyiért, ideértve „a vámhatósági feladatok végrehajtását támogató, rendészeti szempontú, folyamatba épített, a jogellenes cselekmények felderítését célzó ellenőrzésre kiválasztást elősegítő szempontrendszert is magába foglaló informatikai rendszer kialakítását”.
Egyetlen pontnál szerepel, hogy haladéktalanul el kell végezni: a belügyminiszternek el kell kezdenie az egyeztetést a szerb hatóságokkal a Hercegszántó – Bački Breg közúti határátkelőhelyen a veszélyes árut szállító járművek fogadásához szükséges, valamint a közös határforgalom-ellenőrzés ideiglenes bevezetését valamennyi határátkelőhelyen lehetővé tévő megállapodás módosításáról vagy megkötéséről.
Szintén a hétfő esti Magyar Közlönyben jelent meg azt a rendelet, amely – 2016 óta immár hagyományosan – újabb fél évre meghosszabbítja a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”.
Legutóbb egy éve indokolták ezt azzal, hogy „Magyarországnak továbbra is magának kell gondoskodnia az ország védelméről, ezt szolgálja a 2016 márciusa óta fenntartott tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, amely gyorsabb és határozottabb döntéshozatalt tesz lehetővé a kormány számára”.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.