„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Sokan nem csak akkor vették igénybe az ingyenes parkolót, amikor vásárolni mentek.
Változnak a parkolási díjak a Lidl II. kerületi Csalogány utcai üzleténél. Az első óra ingyenes lesz, de a második óra már 1500 forintba kerül, a harmadik órától pedig 15 ezer forintos napidíjat szednek – írja a Budapest és Környéke.
Az áruházlánc arra hivatkozva vezeti be a magas parkolási díjakat, hogy sokan nem csak vásárlási célokra használják a parkolóikat, ezzel pedig megnehezítik az áruházba érkező vásárlók számára a parkolást.
A portál azt írja, a Lidl üzleteiben többnyire ingyenes a parkolás, azonban van több olyan üzlet is, ahol eddig is kellett fizetni a második megkezdett óra után. Ezen üzletek esetében a parkoló használata az első órában ingyenes, a második órában 1500 forint, majd a két órát meghaladó parkolás esetén az üzlet napi zárásáig 2500 forint díjat kell fizetni.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.