Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Hallom, Tiborcz barát, mennyi pénz? Én adok – a vádirat szerint ezt mondta a költségvetési csalással vádolt Pietro Pini olasz húsipari vállalkozó, amikor ügyvédje és annak ismerősei belengették neki az állítólagos befolyásos ismerős nevét, aki elsimította volna az ügyét. Tiborczhoz persze nem volt kapcsolatuk a csalóknak, akiknek most indult a pere.
Vesztegetést állítva és hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények vádjai miatt állt kedden bíróság elé két ügyvéd, négy férfi és egy nő. A vádlottak a a Központi Nyomozó Főügyészség szerint különböző módokon, még a miniszterelnök vejére, Tiborcz Istvánra is hivatkozva igyekeztek kétmillió eurót kicsalni az olasz húskirálytól, Piero Pinitől.
Az ügyészség a per első tárgyalásán, amelyről a 24.hu számolt be,
Az ügy előzménye, hogy a több európai országban, köztük Magyarországon, Kiskunfélegyházán is vágóhidat üzemeltető Pini ellen 2020-ban többek között költségvetési csalás miatt vádat emeltek itthon. Ezért akkor megbízta a mostani ügyben elsőrendű vádlott H. Ákost, hogy hajtson fel olyan bűnügyeket, amelyeket az ügyészség elé tárva vádalkut köthetnek, és erre 120 millió forintnak megfelelő eurót adott neki.
H. Ákos viszont a vád szerint több módszerrel is igyekezett további összegeket legombolni a húsipari vállalkozóról:
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.