Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Néhány napnyi visszafogott erősödés után péntek hajnalban újra szakadt az árfolyam.
Kedden adtunk hírt arról, hogy 395-ig esett a forint árfolyama az euróval szemben, és háromnapnyi, minimális erősödést hozó időszak után pénteken ismét ugyanott tart a magyar fizetőeszköz.
Az éjjeli órákban még 394 forintot kellett adni egy euróért, azonban péntek hajnali három körül hirtelen beszakadt az árfolyam, és meg sem állt 395,6-ig. Reggel hét felé haladva jött egy kis erősödés, az árfolyam a cikk írásakor 394,7-en áll.
A forint azért gyengül, mert a dollár viszont erősödni kezdett az euróval szemben Izrael Irán ellen intézett éjjeli válaszcsapása hírére. Ez sem annyira őrült nagy erősödés: csütörtök reggel még 1,07 dollárba került egy euró, és éjjel is csak 1,061-ig jött föl az Egyesült Államok fizetőeszköze. Reggel nyolc felé haladva 1,063 körül mozog az árfolyam.
A dollár–forint átváltás elmúlt órái pedig így festettek: hajnali kettőig 370 volt a szint, hajnali négy körül már 372,9, nem sokkal reggel nyolc előtt pedig 371,3-ra süllyedt vissza.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.