„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A Mol tervezett és részleges karbantartást végez a százhalombattai finomítóban. Ennek alapvetően nem kellene semmiféle fennakadást okoznia az ellátásban, ám Nagy Márton miniszter belengette, hogy a kormány akár újra ársapkát vezetne be az üzemanyagokra.
Előre ütemezett időszakos karbantartást végez a Mol a Dunai Finomító (DuFi) bizonyos üzemeiben – írja a vg.hu a finomító közlésére hivatkozva. A közlemény szerint az érintett üzemek leállása április 20. és június 24. között történik. A karbantartás elvégzése után a visszaindítás is szakaszosan valósul meg, és várhatóan majd csak június utolsó hetében fejeződik be.
A közlemény szerint az időszakos karbantartás a finomító berendezéseinek biztonságos üzemmenetét és az élettartam növelését szolgálja. A karbantartási időszak alatt a finomító üzemeiben javításokra, felújításokra, cserékre kerül sor, amit az adott üzem irányított és felügyelt leállása mellett végeznek el az egészséget, környezetet és a biztonságot „nem veszélyeztető körülmények között”. Ugyanakkor tudni kell, hogy a leállással járó munkálatok, elsősorban a leállásra való felkészülés és a visszaindulás idején, okozhatnak a szokásostól eltérő jelenséget a finomító környezetében.
Az üzemek leállásra való előkészítése 3-6 napig, a javítást követően az üzemek újraindítása pedig 2-3 napig tart. Ezalatt számos olyan technológiai tevékenységet hajtanak végre, amelyek a környező településeken éreztethetik hatásukat, mint például fokozott zajhatás, látványos fáklyázás, kellemetlen szaghatás. „Szakembereink mindent megtesznek azért, hogy tevékenységünk ne zavarja a környéken élő szomszédaink mindennapjait” – húzta alá a Mol.
Mivel tervezett és csak részleges karbantartásról van szó, a finomító leállása elvileg semmiféle zavart nem okozhat a hazai üzemanyag-ellátásban – a Mol rendelkezik saját tartalékokkal, végső esetben pedig ott vannak a stratégiai készletek.
Az időzítés mégis szerencsétlen, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ugyanis éppen kormányzati beavatkozást sürget az üzemanyagok kiskereskedelmi áraiba, mivel azok szerinte túl magasak. A legutóbbi „beavatkozás” egy sokszorosan toldozgatott-foldozgatott ársapkát jelentett – az rendszeres ellátási gondokat okozott, végül azért kellett kivezetni, mert már az ellátás összeomlása fenyegetett.
https://hvg.hu/gazdasag/20240423_nagy-marton-azt-javasolja-orban-viktornak-avatkozzon-bele-az-uzemanyagarakba
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.