Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A felnőtteknek 3500 forintba fog kerülni az élmény.
Április 27-én délelőtt tíz órától újranyit a Zugligeti Libegő – közölte pénteken a BKV. A libegőn rendkívüli karbantartást hajtottak végre, ezért állították le korábban.
A felnőttjegyek árát az inflációra hivatkozva ötszáz forinttal megemelték és eltűnik a korábban megszokott kedvezményes jegy, helyette a BKV közleménye szerint gyerek- és diákjegyeket lehet majd váltani.
A jegyárak így alakulnak:
A BKV kiemelte, hogy a tavaly megvásárolt, de fel nem használt jegyek érvényességét 2024. december 31-ig meghosszabbították.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.