Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Népszava szerint két másik kórházat is eljárás alá vont az adóhatáság, ezt nem cáfolták.
„Álhír, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal inkasszót hajtott végre a jászberényi Szent Erzsébet kórház számláján. A valóság ezzel szemben az, hogy a NAV sem most, sem a korábbiakban nem folytatott végrehajtási eljárást a jászberényi kórházzal szemben” – írja közleményben a NAV.
A hivatal a Népszava hétfő reggeli cikkére reagált, amelyet lapunk is szemlézett, értesüléseik szerint ugyanis a NAV kórházak ellen indított végrehajtási eljárást, és úgy tudják, hogy a jászberényi Szent Erzsébet kórház számlájáról 57 millió forintot emeltek le inkasszóval. Mint írják, a végrehajtási eljárás alá vont adósok között két fővárosi kórház is szerepel: a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, valamint a Károlyi Sándor Kórház. Ezeket azonban a NAV délutáni közleménye már nem említi.
Korábban mi is megírtuk, hogy a magyarországi kórházak tartozása meghaladta a százmilliárd forintot, és a kormány közbe is lépett. Terveik szerint két lépcsőben 104 milliárd forintot fordítanak a rendezésre, ám már akkor, amikor mi ezt megírtuk, a kórházak adóssága meghaladta a 110 milliárd forintot, és havi szinten 20 milliárddal növekszik.
Nyitóképünk illusztráció.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.