Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Uniós szinten kellene támogatni az elektromosautók vásárlását, beleértve a használt járművekét. A nemzetgazdasági miniszter a jelek szerint attól tart, hogy állami támogatások híján nem lesz elég kereslet a magyarországi akkugyárak termékeire.
Támogatni kell az elektromos autózás térnyerését, Magyarország az uniós soros elnöki tisztét az elektromobilitás erősítésére is fel kívánja használni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a bankszövetség rendezvényén megtartott előadásában.
A miniszter már többször jelezte, hogy szükségesnek látja a villanyautózás támogatását, és hogy ennek uniós szinten kell történnie. Ezzel kapcsolatban most azt mondta, a magyar kormány javaslatait minden uniós tagállamnak be fogja mutatni. A kormány infrastruktúrafejlesztésben, vállalati- és lakossági támogatásban is gondolkozik.
Nagy Márton szerint az elektromos autózás támogatására azért is szükség van, hogy „a belföldi akkumulátorgyártás elegendő megrendeléshez jusson”.
Nagy beszédében újdonság volt, hogy egy konkrétumot is említett a kormány elképzelései közül: nem csak az új, de a használt villanyautók vásárlását is támogatni kellene. Ehhez már csak azért is szükség lenne EU-szintű szabályozásra, mert kellene egy olyan szabvány, ami alapján egyértelműen besorolható, milyen állapotban van egy villanyautó akkumulátora – ez ugyanis meghatározó a jármű további élettartamát tekintve.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.