Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Összesen 915 milliárd forint bevételük volt a nyilvántartásba vett egyházaknak 2022-ben.
A nyilvántartásba vett egyházaknak összesen 915 milliárd forint bevételük volt 2022-ben, ennek 69 százaléka származott állami támogatásokból – derül ki a G7 elemzéséből. Ehhez képest az egyházaknak felajánlott szja-bevételeik mindössze egy százalékát biztosítja.
Az egyházak által kapott állami támogatás többsége normatív támogatás, azaz csak a meghatározott célra költhetik, például kórházak vagy iskolák fenntartására. Ilyen támogatásból 375 milliárd forintot kaptak az egyházak 2022-ben.
Nem normatív támogatás formájában 253,7 milliárd forintot osztott ki a kormány az egyházak között, ráadásul a központi költségvetésben ebből csak 194 milliárd lelhető fel a portál szerint. Ezek közül a legnagyobb tétel az egyházi működési, program- és fejlesztési támogatások 121 milliárd forinttal, ezt a kormány belátása szerint osztja szét az egyházak között.
Az egyházak kiadásai 867 milliárd forintot tettek ki, ebből 315 milliárd ment oktatási és nevelési célokra, 314,8 milliárd forint hitéletre, 175,1 milliárd forint szociális ellátásra, 48,4 milliárd egészségügyre, 8,4 milliárd forint kultúrára és sportra, 5 milliárd forint pedig vállalkozási tevékenységre.
Az állam összes oktatási kiadásának hetedét 2022-ben már egyházi intézmények kapták – írja a lap. Az egyházak összes bevételük közel kétharmadát az államtól átvállalt feladatokra költik, miközben az állam a jelentős támogatások mellett adómentességgel is támogatja a gazdálkodásukat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.