Az olcsó ruhák szentélyében jártunk: megnéztük Pozsonyban, mi vár ránk a Primarkban
Volt egyszer a tucatdivat, aztán jöttek annak mindenféle alfajai – most pedig vár ránk a világ legsemlegesebb márkája. Elmentünk a szlovák fővárosba bemelegíteni a nagy budapesti boltnyitás előtt.
Hogyan is feledhetnénk: most volt húsz éve annak, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. És még inkább: a 2004-es év nemcsak holmi gazdasági integráció miatt fog bevonulni a történelembe: ekkor érkezett meg Magyarországra a Zara is, ezzel Magyarország végérvényesen bekerült az európai tucatdivat vérkeringésébe. Innentől nem volt kifogás, folyamatosan egy plázában kellett lógni és gyorsan akciósodó, aztán még gyorsabban tönkremenő göncökkel agyontömni egy teljesen semmilyen IKEA-gardróbot.
A szekrény azóta megkopott, ahogy a plázák is, de állnak rendületlenül, fogadják be és lökik ki magukból a fast fashion kreálmányokat. A Zara viszont ma már mást jelent: nem annyira a vágy és a barátnők előtti felvágás tárgya, inkább jelképe az egész divatirányzatnak.
A minőség, az persze nem változott, legfeljebb a nyúlós műszál és a menthetetlenül gyűrődő lenvászon címkéjére rákerült a reciklált felirat, leginkább, mert a vásárlóknak is szemet szúrt, hogy nemcsak a cégek, ők maguk is ipari méretekben dobálják ki talán soha nem hordott „olyan olcsó volt, nem lehetett ott hagyni” darabjaikat. Csak brandből lett több: a Zarát tulajdonló Inditex és társai is felismerték azt, jobban járnak, ha fogyasztói csoportjai számára specializálják a kollekcióikat és márkákat – nehogy megessen az a szégyen, hogy szembekerül a boltban egy nadrágkosztümjét épp kihízó negyvenes nő az utolsó csengetés után kitóduló középiskolás hordával (és viszont).
Így most inkább az a kérdés: hogyan lehet ebbe a piacba betörni? A válasz ott van az interneten: vagy felturbózva mindent, még jobban felgyorsítani a tervezés-gyártás-eladás-kidobás ciklust, vagy éppenséggel mindennek pont az ellenkezőjével kell próbálkozni. Ne igazán érdekeljen, mi a divat, éveken át használd ugyanazt a szabásmintát, ugyanazt az anyagot, a végtelenségig egyszerűsítsd le a kollekciód, amelynek a darabjai mindenkin ugyanúgy állnak, az egyediség helyett pedig kultúránk olyan közös értékeit helyezd előtérbe, mint hogy a társadalom egyik része nadrágot hord inggel/pólóval, a másik része meg bármit megvesz, ha épp olyanja van.
Húsz évet kellett várnunk az EU-csatlakozás és a Zara érkezése után, de végre ezt is megértük: az imént leírt műfaj felkent szentélye, a Primark május végén megérkezik Magyarországra. Az írországi lánc üzleti modellje majdnem mindenben szembemegy az Inditexszel és társaival, tulajdonképpen egy dolog közös bennünk: rájöttek, hogy nagy forgalmat azzal tudnak elérni, ha alacsonyan tartják az áraikat. A Primarknál azonban nemcsak rájöttek, de nagyjából mindent ennek szentelnek alá, semmi deluxe, semmi prémium – csak a jól bevált teszkógazdaságos verzió, legfeljebb az igényeseknek több pamutot tesznek az alsónadrágba, és egy euróval többet kérnek érte. Kettő helyett hármat.
Bár egy ilyen üzletnek mindig is helye van a piacon, a mostani, inflációktól és pangástól terhelt időkben pláne rezonál a vásárlói igényekre a világnak ezen a táján, ahol a Zarába ugyan még benézünk, de pizsamát már rég a Lidlben veszünk. Így aztán nem véletlen, hogy a Primark érkezését rég nem látott hype előzte meg – ha máshonnan nem, hát abból le tudtuk ezt mérni, mennyien olvasták az erről szóló cikkeinket. Szűk két héttel a budapesti nyitás előtt azt is csak megtippelni tudjuk, személyesen mekkora tömegeket vonz majd a bolt, csak azt tudjuk megmutatni, máshol hogyan is volt ez:
Mi mindenesetre Nyugatra indultunk, hogy megnézzük, mire számítson az, aki a fapadosok csomagkorlátozásai nélkül akar pénzt költeni a szuperolcsó ruhák plázaszentélyében. Mielőtt azonban elértük volna a hegyeshalomi határátkelő hűlt helyét, inkább jobbra fordultunk, és Pozsony felé vettük az irányt – ha már az ír gyökerű lánc Magyarország helyett itt nyitott előbb üzletet, szinte napra pontosan a budapesti premier előtt egy évvel. Mielőtt nemzeti büszkeségünk felhorkanna, talán jobb is így, hiszen tavaly ilyenkor egy átlagmagyar a plázák helyett valamelyik élelmiszerboltban verekedett az utolsó kiló árstopos kristálycukorért, micsoda szégyen lett volna egy ilyen kaliberű népboltnak, ha nem náluk teszik ugyanezt egy shrekes pizsamanadrágért. És jöhetünk persze még azzal is, hogy biztos több idő kell a szép kerek árak kiszámítására, hiszen mennyivel egyszerűbb azt írni egy ruhadarabra, hogy 3 euró vagy 15 lei (igen, Bukarestben is van már Primark).
Merthogy a Primark nem a 99-es iskola tagja, itt nem kell majdnem árat írni, hogy kedvezőnek tűnjön a végösszeg, itt őszintén és büszkén áll az a táblán, hogy 7 euró. Nagyjából ez az első dolog, ami szembeötlik a Duna partján, a Pozsony első, 168 méteres felhőkarcolójának árnyékában működő bevásárlóközpont két szintjén található Primarkban. A torony is impozáns, a Bálnára hajazó pláza is, nem lóg ki a csillogásból a Primark sem.
Pedig azt gondolnánk, hogy Primarkba járni azért nem olyan menő. Persze biztos menőbb egy primarkos gigakosarat teledobálni olyan dolgokkal, amikről fél órája még nem is sejtettük, hogy valaha szükségünk lehet rájuk, mint a Kőbányai úti kínai negyed labirintusában „Olcsó mackóalsó kéne!” felkiáltással egy teljes ruhatárat megvásárolni. De itt még egy gyakorlott plázába járó szemével is csilivili környezetben van az ember, fényévekre a télen-nyáron karácsonyi LED-szarvasok biztosította világítástól és az életveszélyesen cikázó elektromos triciklik mikrovilágától. Jó, láthatóan semmilyen dizájndíjra nem hajtanak, de a bolti egyenberendezés felveszi a versenyt bármelyik eggyel-kettővel felsőbb kategóriás láncéval, a ruhák sem gyűröttebbek semmivel, az anyaguk sem rosszabb – és nem hiányzik a cetliről a (részben) fenntartható felirat sem.
És ha már a címkéket elemezgetjük: azon sem fogunk meglepődni, hogy minden termék valamelyik kelet-ázsiai varrodaországban készült, és most már azon sem, hogy mindezt magyarul is elolvashatjuk a 16 országban jelen lévő lánc más nyelvei mellett. Magyar árak még nincsenek a címkéken, így egyelőre csak találgatni tudjuk, forintban hová esik az a kerek szám, és az mennyivel fog eltérni az euróban mért szlovák ártól. (Azon túl, hogy az ottani áfa 20 százalék, szemben a magyar 27-tel, nyilván egy kerek euróösszeg kialakítása nagyobb feladat, mint forintban bárminek a végére egy nullát biggyeszteni.)
Hosszas bandukolás után a legmagasabb árat egyébként egy bőröndön találtuk, azért 60 eurót kértek, és ránézésre ennek vagy a tízszereséért tudtunk volna vásárolni ruhákat bele itt – és ezzel most azt akarjuk mondani, hogy tényleg igen méretes darabról van szó.
De vegyük le az olvasószemüveget, nézzük inkább végig, mit is kapnánk ennyi pénzért. Ahogy említettük, az anyagok nemigen térnek el a fast fashion üzleteknél már megszokottól, ami viszont nagyon is eltér, az az, hogy itt igazából nem is törekednek az eredetiségre. Azért nem a „cipőt a cipőboltból” esztétika tér vissza, de ha valaki járt mondjuk egy vagy több éve egy Primarkban, simán visszaköszönnek neki ugyanazok a modellek, legfeljebb más színben lóg most ugyanott. Nem túl gyakori Primark-látogatásaim valami okból többnyire épp erre a tavaszi időszakra estek, a nem túl sok megvásárolt felsőruhám is most messziről üdvözölt a pozsonyi boltban.
Vagy épphogy hiányzott onnan, annak ellenére, hogy ha megnézünk egy leginkább katalógusként szolgáló Primark-weboldalt (a láncnak a mai napig nincs webshopja, néhány helyen legfeljebb a boltban átvehető internetes megrendelés érhető el), láthatóan most is forgalomban lévő fazonokról van szó. Az azért eléggé látszik, hogy akármennyire tágas a kétszintes üzlet – és messze a legnagyobb az Euroveában –, itt tényleg a márka alapdarabjai sorakoznak, egy londoni giga-Primarkban ennél érdekesebb darabokat lehet találni. (Meg sokkal változatosabb vásárlóközönséget is, de Pozsony jó eséllyel ebből a szempontból is sokkal közelebb van hozzánk.)
Persze a változatosság hiányának is megvan egy komoly előnye: itt tényleg annyira semleges darabokról beszélünk az egyszerű fehér ingtől az aktuális divatszínben legyártott papucson át a generációkon átívelő popkulturális alapvetésnek számító Nirvana- és Pókember-pólókig, hogy még az sem fenyeget, hogy egy kicsinek is eredetinek számító ruha szembejön velünk az utcán. Vagy hát jöhet, de garantáltan nem fogjuk felismerni.
Ez pedig nagy dolog: sem a Zaráról, sem a kínai piaci klasszikusnak számító kétcsíkos pumáról és mintás dzsekiről nem lehet elmondani. Ez lenne a Primark titka?
Nyitóképen a pozsonyi Primark üzlete. Fotó: Fazekas István
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
