Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Donald Tusk infrastrukturális fejlesztésekről szóló ígéretcunamijának része a Varsó közelében építendő, évi 36 millió utast kiszolgáló repülőtér terve is.
Felépítenék 2031-re azt a nemzetközi óriás-repülőteret Varsó és Łódź között, amelyet az előző kormány stratégiai beruházásként vett tervbe – jelentette be szerdai sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Hozzátette: az új repülőtér mellett fejlesztik a már meglévő regionális reptereket, bővítik az autópálya-hálózatot és fejlesztik a vonatközlekedést. Az évi 36 millió utast kiszolgáló repülőtér Európa egyik legkorszerűbb légikikötője lesz – mondta Tusk.
A kormányfő szerdai bejelentését az előző kormány által 2017-ben elindított projekt több hónapos átvizsgálása előzte meg.
Egyúttal azzal vádolta meg az előző kormányt, hogy nem kezelte kompetens módon a projektet, amelybe közlése szerint eddig 2,7 milliárd złotyt (248 milliárd forint) fektettek be. Az előző kormány tervei szerint az óriás-repülőtér 2028-ra épült volna fel.
A miniszterelnök bejelentette: kormánya támogatni fogja a több lengyelországi nagyvárosban már működő regionális repülőtér fejlesztését is, korszerűsítik elsősorban a varsói Chopin repülőteret és a főváros melletti Modlinban működő, fapados légitársaságok által használt repülőteret is.
A terv fontos elemének Tusk a lengyel állami légitársaság fejlesztését nevezte. Bejelentése szerint 2032-ig több mint 135 repülőgépre bővítenék a LOT állományát.
A projekt keretében létesítendő, óránkénti 300-320 kilométeres sebességgel közlekedő gyorsvasút összeköti a lengyel fővárost és Łódź városát, Varsóból több nagyvárosba, köztük Poznańba, Wroclawba, Gdańskba, Katowicébe és Krakkóba 100 percen belül lehet majd átutazni – ígérte Tusk.
Bejelentette az A2-es autópálya kiszélesítését is a Varsó és Łódź közötti szakaszon.
A sajtókonferencián szintén felszólaló Maciej Lasek, a központi repülőtér ügyeiért felelős kormánymegbízott elmondta: a projekt költségeit 2032-ig 131 milliárd złotyra (12 ezer milliárd forint) becsülik, ebből a repülőtér 42,7 milliárd złotyt, a Varsót Poznańnal és Wroclawval összekötő gyorsvasút pedig mintegy 80 milliárd złotyt vesz igénybe.
A beruházást kincstári értékpapírok kibocsátásából tervezik fedezni (57 milliárd złoty), de számítanak hitelekre, valamint az európai uniós eszközök felhasználására is – mondta el Lasek. Egy kisebb, 8 milliárd złoty értékű részesedés pedig egy magánberuházóé lenne – tette hozzá.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.