Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egyik államtitkára szerint a pénzintézetek többsége trükközött, mivel nem a kormány elvárásai mentén próbálta csökkenteni az extraprofitadóját. Azt is a szemükre veti, hogy mindezt a pénzkeresés motiválta. A politikus szerint a kormánytól nem korrekt azt várni, hogy mindezt szó nélkül hagyja.
Látványosan leszúrta a magyarországi bankokat a Portfolio.hu-n megjelent publicisztikájában Lóga Máté, a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkára, aki egyúttal burkoltan jelezte nekik: nem lesz ez így jó.
A politikus azt sérelmezte, hogy a pénzintézetek nem éppen a kormány által kijelölt úton próbálták meg az extraprofitadójuk automatikus csökkentését elérni.
Az ötödik Orbán-kormány tavaly júniustól négy elemből álló intézkedéscsomagot hirdetett meg az önfinanszírozás, vagyis a belföldi szektorok finanszírozásban betöltött szerepének megerősítése érdekében. Az úgynevezett terelőintézkedések közül a lakossági megtakarítások reálértékének a megőrzését szolgáló két lépés, valamint a befektetési alapok állampapír-állományának növelésével kapcsolatos kormányzati elvárások teljesültek is – ellentétben a hitelintézetekre vonatkozó negyedik elemmel.
Az utóbbi értelmében amennyiben a magyarországi hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások növelik az állampapír-állományukat, akkor akár a felére is csökkenhetik az extraprofitadójukat. Csakhogy ez máshogy történt a valóságban: ahelyett hogy még több állampapírt vettek volna, betartva a jogszabály betűjét, egyszerűen átrendezték az állampapír-portfóliójukat. Így 2024. első négy hónapjában a hazai bankok az egy évvel azelőtti referencia-időszakhoz képest a 2027. január 1-je után lejáró állampapír- állományuk méretét több mint 1200 milliárd forinttal növelték az adókedvezmény kihasználása érdekében, ugyanakkor a 2027 előtt lejárókat több mint 1600 milliárd forinttal csökkentették. Így a bankszektor teljes forintban denominált állampapír-állománya több mint 400 milliárd forinttal csökkent az elmúlt egy évben – miközben a kormányzat összesen mintegy 1300 milliárdos emelkedéssel kalkulált.
Nyilván az volt a bankok motivációja, hogy a rövid hozamok tavaly lényegesen magasabban voltak, mint a hosszú hozamok, így jobban megérte a magas kamattal rendelkező jegybanki eszközökben tartani a likviditásukat, mint hosszú lejáratú állampapírokban – véli az államtitkár. Egyúttal néhány buksit meg is dicsért, mondván: vannak olyan bankok, melyek nem az állomány átrendezgetésével igyekeztek megfelelni a követelményeknek, és tényleg több állampapírt vettek. A pénzintézetek a teljes adókedvezmény nagyjából felét már meg is szolgálták.
Az átrendezős megoldás mögött azonban Lóga szerint egyértelműen jövedelmezőségi szempontok vannak. Mindezt úgy, hogy a hitelintézetek jövedelmezősége nemzetközi és iparági összehasonlításban is rendkívül jól alakult az elmúlt időszakban.
A politikus szerint emiatt nem korrekt elvárni a kormányzattól, hogy szó nélkül hagyja, hogy egy kimagaslóan magas jövedelmezőségi helyzetben lévő szektor további extra jövedelemre tegyen szert, részben a kormányzati szándék figyelmen kívül hagyásával.
Végső odaszúrásként azt írja: az előzetes adatok alapján azt láthatjuk, hogy a szektor 2024 első öthavi adózás előtti eredménye megközelítette a 900 milliárd forintot, ami közel kétszeres érték a tavalyi év azonos időszakában látott eredménynek. Mindez világos üzenetnek tűnik a bankok számára.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.