Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A bankok különadója viszont marad, mert a miniszter szerint az ő nyereségük ezt elbírja.
A légiforgalmi adó mellett 2025 januárjától megszűnik a távközlési és a gyógyszergyártói extraprofitadó is,
jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Nagy az EU-s elektromosautó-piac támogatási javaslatcsomagját mutatta be a sajtótájékoztatón, miután azzal végzett, felelte a fentit az ATV kérdésére.
A miniszter ugyanakkor leszögezte, hogy a bankok extraprofitadója indokolt, az marad. Azt magyarázta, a bankok esetén volt egy megállapodás, hogy a gazdaságot támogatják, a kormány ezért nem emel bankadót, “ezt a kormány betartotta” – hangsúlyozta, kiemelve: az idei évben megvalósul, hogy 270 milliárd a teljes bankadó és a felét le lehet vonni. Ezen mi nem változtatunk – tette hozzá.
Érdemes megjegyezni, hogy a bankok betartották a törvény betűjét, tehát azt, hogy nem “a kormány szándéka szerint jártak el”, a törvénynek lehet felróni. Fel is rótták, mint ismert, nemrég átírták, szigorították az állampapír-állomány növelésére és az ahhoz kapcsolt adófelezésre vonatkozó szabályokat. Nagy megfogalmazásában a szabálymódosítást azért lépték meg, “hogy tiszta legyen a kormány akarata”.
Nagy szerint a bankok profitja ezt elbírja az extraprofitadót, nagyon jó évet zártak 2023-ban. Ezt a miniszter arra mondta, hogy az ATV felvetette: a Bankszövetség tiltakozik, mondván, nem volt extraprofitjuk.
Gulyás Gergely a hétfői kormányinfón arról beszélt, hogy növelik a bankok tranzakciós illetékét, és a valutaváltás illetékét is. Nagy most az erre irányuló kérdésre válaszolva azt is bejelentette, hogy
ha középárfolyamon vált a Revolut és a TransferWise, akkor nem kell a megemelt illetéket megfizetnie.
A kormány kikötötte, hogy a bankok, pénzintézetek nem terhelhetik az ügyfelekre a megemelt tranzakciós illetékek terheit. Nagy szavaiból most az is kiderült, hogy
a bankok a meglévő kedvezményeket a szerződéseket illetően nem vonhatják vissza.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.