Trump valóra váltotta Hszi álmát
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Akik mennek, azok közül a Tisza Párt szavazói jutnak el legtöbben külföldre és belföldre is idén nyáron.
A magyarok több mint kétharmada idén nem jut el pihenni legalább egy hétre, írja a Népszava a Publicus Intézet számukra elkészített felmérése alapján.
A megkérdezettek 69 százaléka válaszolta, hogy idén nem tervez legalább egyhetes egybefüggő nyaralást, míg 29 százalék nyilatkozott úgy: tervez vagy már volt is nyaralni valahol. Minél fiatalabb valaki, annál inkább nyaral: a 18–25 éves korosztály 45 százaléka utazik el valahova legalább hét napra. A 60 évnél idősebbeknek viszont mindössze 15 százaléka tesz így.
Végzettségeknél ez így oszlik meg: az érettségivel és diplomával rendelkezők az átlagnál nagyobb arányban jutnak el nyaralni (36, illetve 35 százalék), a legfeljebb nyolc általánost végzettek (19 százalék) jóval kevesebben.
Költekezés:
A válaszadók 47 százaléka azt mondta, nem jelent számára nagy anyagi megterhelést a nyári utazás, 44 százaléknak viszont hónapokon át spórolnia kell, hogy megengedhesse magának, 1 százalék pedig azt mondta: kölcsönre, hitelfelvételre van szüksége hozzá.
https://hvg.hu/360/20240623_balaton-eloregedes-nepesedesi-krizis-epitkezesek-ingatlanarak-balaton-fejlesztesi-tanacs
Azok körében, akik mennek nyaralni idén nyáron, 55 százalék egy, 29 százalék kettő, 8 százalék három, 5 százalék pedig még ennél is több utazást tervez, és átlagosan 11 napot töltenek pihenéssel. 43 százalék Magyarországon belül nyaral, 29 százalék viszont inkább külföldet választja, további 25 százalék viszont belföldön és egy másik országban is kiélvezi a nyári szezon adta lehetőségeket.
A legtöbben a Tisza Párt szavazóinak körében vannak, akik külföldre és belföldre is eljutnak (41 százalék), ez a többi ellenzéki szavazó körében 11, a Fidesz–KDNP hívei között 17 százalék, míg a pártnélkülieknél 25 százalék.
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Divattörténelem a Fehér Házban.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.