Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A tervezett Nemzeti Kereskedelmi Hivatal az élelmiszerlánc-felügyeleti díjakra is pályázik, amely éves szinten több tízmilliárd forint bevételt jelenthet a nemzetgazdasági tárcának.
Új hivatal jöhet létre a Nagy Márton által vezetett Nemzetgazdasági Minisztérium fennhatósága alatt – értesült a Népszava. A tervezett Nemzeti Kereskedelmi Hivatal elsősorban az élelmiszerbiztonság és a kiskereskedelem területén látna el feladatokat.
A lap forrásai szerint az új hivatalhoz kerülhet a kereskedelempolitika, valamint a fogyasztóvédelmi ellenőrzés, utóbbi eddig a kormányhivatalok feladata volt. Az átszervezés már januárban elkezdődött, az Agrárminisztériumból 10, kiskereskedelemmel foglalkozó hivatalnokot vezéreltek át az NGM-hez.
Az új hivatal szeretné megszerezni magának a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih) a Népszava szerint. Jelenleg ez az intézmény is az agrártárcához tartozik. Elsősorban a hivatal által üzemeltetett élelmiszer-biztonsági laboratóriumi hálózatra lenne szüksége Nagy Mártonéknak, ez a hálózat szedi be ugyanis az élelmiszerlánc-felügyeleti díjakat.
Az ágazat vállalkozásainak bevételük 0,1 százalékát kell befizetniük ezen a címen, a teljes összeg 10 százaléka fejlesztésekre, fele a kormányhivatalokhoz megy, a maradék 40 százalékot viszont a Nébih kapja. 2023-ban a késedelmi díjakkal együtt 16,5 milliárd forintot fizettek be a cégek. A lap arról ír, hogy ha az új hivatalhoz kerülne a Nébih, a cél a bevételek jelentős növelése lenne, jövőre már 28 milliárd forintot szednének be így.
Az átszervezés mögött a Nébih és az állatorvosok önállóságának növelésére tett kísérletek állnak, amely nem tetszett a központosítást tervező kormányzatnak. Azzal kapcsolatban még vannak kérdések, hogy hogyan áll az átszervezés, a lap egy forrása szerint a Nébih 1500 munkavállalójából 50-100 már biztosan átkerül az új hivatalhoz, máshonnan viszont úgy értesültek, hogy az élelmiszerbiztonsági hivatallal kapcsolatban még nem született végső döntés. A Népszava kérdésekkel fordult a a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, az Agrárminisztériumhoz, a Miniszterelnökséghez, a Magyar Állatorvosi Kamarához is, választ a cikk megjelenéséig nem kaptak.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Moszkvában már az internetes böngészésért is bárkit megbüntethetnek.