Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A többségnek nem elég a havi bevétele a beiskolázással járó kiadásokra.
Sokan előre spórolnak az iskolakezdésre, ugyanakkor vannak, akik hitelt vesznek fel, mert a többségnek továbbra sem elég a havi bevétele a beiskolázással járó kiadásokra – derül ki az Erste Bank Hungary Zrt. kutatásából, amely szerint az emelkedő költségek ellenére idén összességében valamivel kisebb tehernek érzik a családok a tanévkezdést.
A bank felmérése szerint az iskolakezdés a szülők 69 százalékának jelent érzékelhető mértékű pénzügyi terhet, és további 6 százalék nyilatkozott úgy, hogy az elvárt minimumot sem fogja tudni előteremteni. Az azonos témában készült tavalyi felmérés szerint még 73 és 8 százalék volt az arány.
A szülők 24 százaléka – tavaly 19 százaléka – válaszolta azt, hogy nem okoz anyagi problémát az iskolakezdés.
Az idén a legtöbb család gyermekenként 20 ezer és 50 ezer forint közötti beiskolázási kiadással számol. A szülők ötöde szerint a költségek elérhetik akár a 100 ezer forintot is, további 6 százalék pedig még ennél is nagyobb kiadással tervez.
A kiadások típusai közül az írószerek szerepelnek az első helyen, az olyan taneszközök, mint például a vonalzó és a körző a második helyen, míg a füzetek a harmadik helyen. Sportfelszerelés és táska vásárlását a szülők 46 százaléka tervezi.
A felmérés Magyarország 16-59 éves népességét reprezentáló 300 fő megkérdezésével készült.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.