Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Wizz Air az olasz Nemzeti Polgári Légiközlekedési Hatósággal folytatott pénteki egyeztetésén jelentette be az utasok kártalanítását.
A Wizz Air visszatéríti az augusztus 15-i Róma–Madeira és Madeira–Róma járat mind a 400 utasának a költségeit.
Az első esetben a gép a rossz időjárás miatt nem érkezett meg a portugál szigetre, hanem Faróba irányították át. A második esetben pedig az utasok napokig segítség nélkül maradtak, amíg a külügyminisztérium be nem avatkozott, és mentesítő járatot nem szervezett. Azonban még így is 35 utas Madeirán maradt, mert nem kaptak megfelelő tájékoztatást az új járat indulásának pontos idejéről.
Az utasok kártalanítására vonatkozó bejelentésre péntek reggel került sor, a fapados légitársaság és az Enac, az olasz Nemzeti Polgári Légiközlekedési Hatóság találkozóján.
A WizzAir – olvasható a közleményben – „egy csomagot kínál az utasoknak, amely tartalmazza a szállás, az utazás és az étkezés felmerült költségeit”. Kártérítési igényüket a vállalat honlapján keresztül nyújthatják be, melyhez csatolniuk kell a szükséges bizonylatokat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.